2016.11.22. Határtalan
A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.
Nemrég több kamionnyi segélyszállítmány érkezett Kárpátaljára. A Magyar Református Szeretetszolgálat jóvoltából érkezett élelmiszercsomagokat november 17-én osztották szét a rászorulók között a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Központjában. A támogatásról Nagy Gabriella kérdezte Nagy Bélát, a KRE főgondnokát, a Diakóniai Központ vezetőjét.
Tíz évvel ezelőtt egyáltalán nem, vagy csak elvétve lehetett európai vagy más földrészről érkező színházi előadást látni Kolozsváron. Azóta – az Interferenciáknak köszönhetően – szinte magától értetődővé vált, hogy a város közönsége kétévenként láthat válogatást a legfrissebb világszínházi törekvések kiemelkedő alkotásaiból. A Kolozsvári Állami Magyar Színház által kétévente megrendezett Interferenciák Nemzetközi Színházi fesztivál idei témája az idegenség, a címe azonban pedig az idegenség Ödusszeiája. Erről kérdeztük Tompa Gábort, az Interferenciák fesztiváligazgatóját. Riporter: Mihály Noémi.
Családi istentiszteletet tartottak október utolsó vasárnapján a Vésztői református egyházközösség templomában. A kis Békés megyei városka református általános iskolájának 4. osztályos tanulói egy előadással, Sztárai Mihály reformátor, 16. századi magyar irodalmár életének egy rövid történetével készültek. Az egyházközség nagyon aktív a programok szervezésében, a nyári táborok mellett nemzetközi kapcsolatokat is ápolnak. A kis település lakossága az elmúlt évtizedek alatt megfogyatkozott, így a gyülekezet számára is rendkívül fontos a fiatalok megtartása. Nemesszeghy Dániel a riporter.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





