2016.11.26. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában újra apácaszakállasra látogatunk, ahol a Pozsonyi Református Egyházmegye területén az Emberi Erőforrások Minisztériuma által folyósított támogatásból megvalósult tizenöt beruházásért adtak hálát.
Többnapos konferenciát szervezett a Pro Agricultura Carpatika november derekán Beregszászban. A szakmai értekezés az idén ősszel meghirdetett Egán Ede gazdaságfejlesztési program által kínált pályázati lehetőségek kihasználásában kíván segítséget nyújtani. A helyszínen Kovács Elemér kérdezte Őrhidi Lászlót, a Pro Agricultura Carpatika elnökét…
Második alkalommal hirdette meg idén májusban az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete és a Gitár East Egyesület a Legszebb Erdélyi Magyar Dal című pályázatot az erdélyi zenekarok számára. 2016. november 12-én, a Bulgakov kávéházban megtudhatták, hogy idén ki, illetve kik nyerték el a Legszebb Erdélyi Magyar Dal címet. Két kategóriában hirdettek nyertest, a profi kategóriában a No sugar zenekar Hiszek benned, amatőr kategóriában pedig a Dreamland Residents zenekar Poros az ég c. zenéje nyert. A továbbiakban Tamás Csillával, az EMKISZ megbízott elnökével beszélgetünk.
1956-os emlékművet avattak november 17-én Beregszászban. A magyar forradalom és szabadságharc anyaországi és kárpátaljai hőseinek tiszteletére állított emlékművet a város vasútállomásának közelében helyezték el. A helyválasztás sem volt véletlen, hiszen egy sajnálatos tény kötődik a vasúti csomóponthoz, ugyanis 1956-ban ezeken a vágányokon szállították a szovjet harci tankokat Budapestre, a forradalom leverésére. A felavató ünnepség után Illés Kitti kérdezte Bocskor Andrea Európa Parlamenti képviselőasszonyt…
A Pozsonyi Református Egyházmegye szervezésében hálaadó ünnepi istentiszteletre került sor 2016. november 20-án az apácaszakállasi református templomban, amelyen az egyházmegye területén az Emberi Erőforrások Minisztériuma által folyósított támogatásból megvalósult tizenöt beruházásért adtak hálát. Felvidéki munkatársunk Iski Ibolya összeállítása következik.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





