2016.12.09. Határtalan
A Határtalan mai adásában az advent második vasárnapján Kisgéresben megszervezett egyházmegyei szavalóversenyről számolunk be.
Megújult a Miskolc-Avasi Műemlék Református Templom orgonája. A hangszert Angster József építette 1895-ben. A két manuálos hangversenyorgonát a napokban adták át, és mutatták be az érdeklődőknek. A felújítás részleteiről Kojsza Péter készített interjút.
November 25-én, pénteken láthatta a közönség Hajdu Szabolcs, filmrendező, színházi rendező, forgatókönyvíró és színész - Ernelláék Farkaséknál című színpadi előadását. A másnap, szombaton megszervezett közönségtalálkozón Hajdu Szabolccsal beszélgettünk arról, hogy miben más a színpadi alkotása, mint maga a filmváltozat, valamint egy kicsit a cselekmény, illetve a szereplőkkel való azonosulás témájáról is kérdeztük.
Kilencedik alkalommal szervezték meg a Kárpát-medencei Betlehemes Találkozót. A december második hétvégéjén megszervezett programra Beregszászban került sor. A többnapos programra a vidék számos pontjáról érkeztek betlehemes csoportok. A csíki csapat vezetőjét, Antal Imrét hallják…
A felvidéki Zempléni Egyházmegyében a Kisgéresi Református Egyházközség tízedik alkalommal szervezte meg advent második vasárnapján adventi szavalóversenyét, amit idén már Bethlen Kata szavalóversenyként hirdettek meg. Az elmúlt évtized adventi eseményéről, a szavalóverseny új elnevezéséről és a jubileumi alkalomról a szavalóverseny szervezőjét, Blanár Gabriella lelkésznőt, felvidéki önkéntes munkatársunk, Molnár István kérdezte.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





