2016.12.11. Határtalan
A Határtalan hétvégi összefoglalójában a gergelyfalvai jótékonysági vásárról számolunk be.
Az Ungvári Nemzeti Egyetemen tartott előadást Ukrajna geopolitikai helyzetéről, és annak a Nyugathoz való kapcsolatáról Magyar Levente, Magyarország Kormányának gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára. Az előadást követően pedig a beregszászi főiskolán mintegy félezer szerződést írtak alá kárpátaljai vállalkozókkal az Egán Ede gazdaságfejlesztési terv keretében. Látogatásának céljáról és Ukrajna európai uniós lehetőségeiről is kérdeztük Magyar Levente államtitkárt. Riporter: Nagy Gabriella.
Kedd este 6 órától, Leif Nummela finn íróval és teológussal folytatott beszélgetésre került sor Kolozsváron a Kofferben. A beszélgetés címe: Mi köze Jézusnak az Ószövetséghez? A Koinónia kiadó bemutatta a szerző első magyarul megjelenő könyvét melynek címe: Benne lakozik a teljesség: Miért Jézus a Biblia megértésének kulcsa? A könyvet Geréb Mária fordította finn nyelvből és Dr. Lészai Lehel lektorálta. Nummela egy felnőttek számára indított "vasárnap iskola" sorozattal vált ismerté Finnországban, ezt több tízezer ember követte, és végezte el. A szerzöt a magyarul megjelenő könyvéről kollégánk Szecsődi Árpád kérdezte, tolmácsolt Geréb Mária aki a könyvet forditotta
December hatodikán adták át a Soós Kálmán és Zrínyi Ilona Szakkollégium ösztöndíjait. Az ünnepélyes díjátadás során több millió forint értékű pénzösszeget osztottak ki a fiatal kutatók között. A programokról és az ösztöndíj lehetőségekről Váradi Natáliát a Genius Jótékonysági Alapítvány igazgatóját kérdeztük.
Gergelyfalvában, a gömöri egyházmegye egyik apró gyülekezetében már második alkalommal került megrendezésre adventi vásár. A helyszínen Tóth Zsuzsannát, a vásár egyik szervezőjét, valamint portékáikat kínáló gömöri kézműveseket szólít meg Mikos Tamás felvidéki önkéntes munkatársunk.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





