2016.12.12. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Jótékonysági koncertet szervezett a Nefelejts fogyatékkal élők napközi otthonáért a Borzsovai Református Gyülekezet. December 11-én immáron harmadik alkalommal szervezték meg a kezdeményezést. Az alkalom során fellépett a Beregszászi Református Gyülekezet Kamarakórusa, a Laudis ifjúsági dicsőítő együttes és a Beregszász Dixieland Band. A program fővédnökét, Zán Fábián Sándort, a KRE püspökét hallják. Riporter: Nagy Gabriella.

Az 5. Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztivál alkalmából kiállításmegnyitót tartottak november 27-én, vasárnap, melyen Részegh Botond: Káprázat és kárhozat című tárlatát tekinthették meg az érdeklődők.
A kiállítás Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatójának ás főrendezőjének  nyitóbeszédével vette kezdetét, majd Részegh Botond is megosztott néhány gondolatot. A következő percekben Tompa Gábor nyitóbeszédébe hallgathatnak bele, majd Részegh Botonddal beszélget Szabó Anita, rádiónk munkatársa.

Elindította Országos Adventi Pénzadománygyűjtését az Ökumenikus Segélyszervezet. A felhívás jelmondata - Ételt az éhezőknek, Otthont az otthontalanoknak, Esélyt az esélyteleneknek – is jelzi ez az ünnepi összefogás nem az ajándékozásról szól. Azért gyűjt a segélyszervezet, hogy egész évben segíteni tudja a nélkülözőket, kitörési pontokat tudjon kínálni a szegénységből. Gáncs Kristóf kommunikációs igazgatót hallják.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...