2016.12.19. Határtalan

Rimaszombatban tartották meg a X. Országos Énekversenyt. A Határtalan mai adásában az énekverseny zsűri-elnökével Marci Ernővelé hallhatnak beszélgetést.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Háromszázan ünnepeltek együtt a Debreceni Nyugdíjas Egyesület már évtizedek óta megtartott hagyományos karácsonyi rendezvényén. Az alkalmon a református, a görög katolikus, valamint a római katolikus egyházak is képviseltették magukat, és hangoztatták az ünnep, a szeret értékeit. Papp László, Debrecen polgármestere fontosnak tartja, hogy a nyugdíjas egyesülettel jó kapcsolatot ápolnak. Ezt a jövőre elkezdődő nádor utcai többfunkciós létesítmény kialakítása is igazolja. Az új épület földszinti részén több száz férőhelyes közösségi teret hoznak létre a szépkorúak számára. Riporter: Nemesszeghy Dániel.

A következőkben Dr. Kinda Eleonórával, a Sepsiszentgyörgy – Belvárosi Református Egyházközség történetét feldolgozó könyv szerzőjével beszélget Sánta Imre.

Idén hetedik alkalommal szervezte meg – társszervezőivel közösen – a Pulzus Rádió karácsonyi cipősdoboz akcióját. Mely során ezúttal Kárpátalja öt járásában, 13 gyűjtőponton várták az ajándékokat. Az akció részét képező központi ünnepséget Beregszász főterén tartották december 16-án. Itt készült összeállításunkat hallják. Riporter: Nagy Gabriella

Marczi Ernő a Tiszántúli Református Egyházkerület zenei titkára, és a Debreceni Kántus szervező karnagya, emellett országos kántorképző tanfolyamok állandó tanára Debrecenben és Nagyváradon. A felvidékiek legutoljára a X. Országos énekverseny zsűrielnökeként élvezhették frappáns beénekeltetését, zenei felkészültségét, az énekek autentikus elénekléséről alkotott megalapozott véleményét. Könnyed, természetes stílusával, szép énekbemutatásaival nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a versenyzők biztonságban érezzék magukat és letegyék annak feszültségét, hogy mások előtt kell énekelniük. Felvidéki önkéntes munkatársunk Bodnár Noémi beszélgetett vele.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...