2016.12.20. Határtalan

Koncert templomban és börtönben – akár ez is lehetett volna a pilisszentkereszti kórus november 27-i napjának mottója. A Határtalan mai adásában a nagyölvedi református templomban és a nagypusztai börtönben adott koncertjeikről számolunk be.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Kollégiumi Közgyűlést tartott az intézmény igazgatótanácsa, melyen átadták a Gyarmati díjat, valamint az Egyházkerületi köznevelési elismeréseket - a Tiszántúli Református Egyházkerület Pedagógiai Díját és a Tiszántúli Református Köznevelésért elismerő oklevelet. A Gyarmati Díjat azon református oktatási intézményben tanuló diákok vagy tanító tanárok kaphatják, akik a magyar nyelv és irodalom vagy történelem tanulásában, tanításában, ezzel kapcsolatos előadói, művészeti, tudományos tevékenységükben kimagasló eredményeket érnek el. A díjban határon túli magyarok, és intézmények is részesülhetnek. A Tiszántúli Református Egyházkerület Elnöksége idén a Díjat Édes Enikő az Alistáli Református Egyházi Alapiskola igazgatója, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Közoktatási Tanácsának Elnöke részére és Dr. Baranyai Norbert a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziuma tanára részére adományozta. Pálóczi Alexandra összeállításában először a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, Fekete Károly áhítatát hallják.

Múltunk értékes szeletét képezik azok a levéltári dokumentumok, úrasztali klenódiumok és textíliák, amelyek évszázadokon keresztül megmaradtak gyülekezeteinkben. Ezek az értékek azonban sok esetben ki vannak téve a maradandó károsodás veszélyének, ezért az erdélyi egyházkerület gyűjtőlevéltárának munkatársai egy értékmentő munkát kezdtek el, ami abban áll, hogy ellátogatva minden gyülekezetbe, felmérik ezeket az értékeket és az állagmegőrzés érdekében megteszik a szükséges lépéseket. Minderről bővebben egyházkerületünk levéltárosát, Tóth Levente történészt kérdezte Sánta Imre.

December 17-én rendezte meg idei, már hagyományosnak számító évzáró alkalmát a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete. Az év utolsó és a jövő első programjairól kérdeztük Szilberhar Szabinát, az egyesület irodavezetőjét. Riporter: Nagy Gabriella.

2016. november 27-én Nagyölveden a református gyülekezet templomában a magyarországi Pilisszentkeresztről érkezett Pilisszentkeresztért Polgári Társulás hét tagú kórusa Galda Levente vezetésével egy órás koncert adott, melyen magyar, szlovák, ószláv és latin karácsonyi énekek csendültek fel. A éneklők népviseletben érkeztek, ami érdekesebbé is tette a fellépést. A nap másik részének a folytatására a nagypusztai börtönben került sor, ahol már másodízben lépett fel a pilisszentkereszti kórus. Közel nyolcvan elítélt előtt.  Az alkalmat a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház és a Szlovák Testvéri Börtöntársaság közösen szervezte. Az alkalomról felvidéki önkéntes munkatársunk Ambrus Erika beszélget Antala Éva nagyölvedi lelkipásztorral. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...