2016.12.27. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Idén decemberben hetedik alkalommal szervezte meg a Pulzus Rádió karácsonyi cipősdoboz akcióját. Mely során ezúttal Kárpátalja öt járásában, 13 gyűjtőponton várták az ajándékokat. Az akció részét képező központi ünnepséget Beregszász főterén tartották. A helyszínen több órányi élő koncerttel készültek a szervezők. Színpadra lépés előtt a kecskeméti Csörömpölők együttes vezetőjét, Nádudvari Róbertet kérdeztük…

A VIII. kommunikációs napok keretében tartott előadást Oláh-Badi Levente és Jakab-Benke Nándor. 2008-ban kezdtek foglalkozni a humoros, de általában a valóságot bemutató videók készítésével. A vicces videókkal Erdélyt szórakoztatták minden héten. A pénteki előadásuk után, kollégánk Both Zsuzsa beszélgetett velük.

Luther – A kártyajáték. Ez a címe annak az egyedi fejlesztésű társasjátéknak, amely a Reformáció 500. évfordulójának állít emléket. A játék szerzőjével, Bence Domonkossal Sike Gábor beszélgetett.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...