2013.04.17. Határtalan
Mai műsorunkban színes összeállítást készítettünk erdélyi, kárpátaljai és anyaországi hírekből.
Ünnepélyes keretek között felavatták pénteken délután 3 órakor a nemzeti emlékhelyet jelképező feliratos oszlopot a debreceni Emlékkertben. Az Országgyűlés 2011 novemberében döntött tíz helyszín, köztük a Debreceni Református Nagytemplom és Kollégium nemzeti emlékhellyé nyilvánításáról. A mai eseményen a márványoszlop leleplezését követően Bölcskei Gusztáv, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke áldotta meg az emlékhelyet. Az avató ünnepségen köszöntőt mondott Kósa Lajos, Debrecen polgármestere, illetve beszédet mondott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Azok a helyszínek lehetnek nemzeti emlékhelyek, amelyek a történelemben meghatározó szerepet töltöttek be, valamint állami megemlékezéseknek méltó helyet ad. Buzás Bori összeállítását hallják.
Április 13-án, szombaton délután 2 órától adták át az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület díjakat és a díszokleveleket a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Idén összesen 13 díjat osztottak ki. Két díjazottat rádiónk is sikerült megszólaltasson.
A Kárpát-medencei egységes magyar kultúrát képviseli a szegedi Ötágú Síp Kulturális Egyesület. A szervezet vezetője, Horváth István Károlyné Margó, történész azt mondja, sosem támadták őket az egységes magyarságban való gondolkozásukért. A szervezet kulturális esteket, vetélkedőket szervez, nevükhöz fűződik a Szögedi Nemzeti találkozó is. Készítette: Hegedűs Márk
A kárpátaljai Dercen református tiniklubjában született az ötlet, hogy a fiatalok valami maradandót hozzanak létre. Amikor éves programtervet állítottak össze, elhatározták, hogy jótékonysági koncertet szerveznek egy nemes cél érdekében. A falu lelkipásztora, Zsukovszky Miklós Bereg megyei esperes örömmel fogadta a lelkes kezdeményezést, és segített meghatározni, hol lenne a legjobb helyen a majdani adomány. Így esett a választás a Mezővári határában épülő rehabilitációs központra. Április 14-én a derceni kultúrházba gyűlt össze a falu apraja-nagyja, hogy megnézze a fiatalok által összeállított műsort. A jótékonysági koncert bevétele meghaladta a tizenegyezer hrivnyát, azaz háromszázezer forintot. Fábián Kata összeállítását hallják
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





