2016.12.29. Határtalan
A Határtalan mai adásában a Gömöri Református Egyházmegye felnőttképző estjeiről készült beszélgetést hallgathatja meg.
Elkészült a reformáció 500. évfordulója alkalmából Debrecen bemutatkozó kisfilmje. A produkciót a Debreceni Református Hittudományi Egyetem munkatársai készíttették. Nemesszeghy Dániel összeállításában elsőként Bölcskei Gusztávot, az egyetem rektorát hallják.
Idén 16. alkalommal szervezték meg Kolozsváron az Adventi Keresztyén Zenefesztivált. Kollégánk Szecsődi Árpád az eseményről Bántó Tamás Szilvesztert Kalotadámosi református lelkipásztort kérdezte. Énekelnek Bánto Tamás és Csilla valamint a BBTE Vallástanárképző Kamarakórusa.
A beregszászi járás időseinek segít az ADVACE központ az ünnep előtt. Az egyedül élő vagy beteg, idős emberek élelmiszercsomagokat kapnak karácsonyra. Emellett nehézsorsú gyermekekre és családjaikra is gondoltak. Erről számolt be Gerevich János az ADVANCE Kárpátaljai Tanácsadó és Fejlesztő Központ igazgatója. Riporter: Tóth-Orosz Bettina.
Idén ötödik, egyben utolsó alkalommal került megrendezésre felnőttképző est a Gömöri Református Egyházmegyében. Ennek az estnek a témája a koreai egyház kialakulása, élete, mindennapjaik volt, Park Sungkon misszionárius szemszögéből. Az est után vele, és az egyházmegye missziói előadójával, Szarvas Lászlóval beszélgetett felvidéki önkéntes munkatársunk, Mikos Tamás.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





