2017.01.18. Határtalan

A Határtalan mai adásában a perényi református templom megújulásából számolunk be.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Ajándékba kapott a közelmúltban  egy orgonát az újszegedi református templom  gyülekezete. A hangszer elektromos orgona, amelyet Albert Méter mérnök tervezett és épített. Kinézetében és hangzásában is hasonlít egy hagyományos sípos orgonára. A közeljövőben egy hangverseny keretében ünnepélyes keretek között is használatba veszik az orgonát.

Hét év után, január elsejétől ismét 19%-ra csökkent az egységes adókulcs Romániában, február elsejétől pedig a minimálbér is bruttó 1450 lejre növekszik. Ezek, az első hallásra pozitívnak tűnő események, hosszútávú hatásairól beszélgettünk Székely Imrével a BBTE Közgazdaság és Gazdálkodástudományi intézet magyar tagozatának távoktatási igazgatójával.

A Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriuma által életre hívott Protestáns Iskolatörténeti Mozaik című vándorkiállítása kárpátaljai megnyitójára került sor január 13-án Beregszászban, a Rákóczi Főiskolán. A megnyitó után dr. Grezsa Istvánt, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztost Nagy Gabriella kérdezte.

A 2016-os évben újult meg huszonháromezer eurós költséggel az alig huszonkét felnőtt tagot  számláló perényi leányegyházközség református temploma. Az erre kapcsolódó hálaadó istentiszteletet  még október 30-án megtartották.  Hogy milyen forrásból valósult meg a 87 éves templom szinte teljes felújítása, arról Géresi Róbert püspökhelyettessel , a gyülekezet lelkipásztorával felvidéi munkatársunk, Iski Ibolya beszélget.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...