2017.01.22. Határtalan
A Kárpát-medencei Református Rádiók közös műsorának hétvégi összefoglalójában Erdély és Kárpátalja híreiből válogattunk.
A Kálvin János Református Szakkollégiumban jártunk, ahol a Komjáthi Benedek Alapítvány szervezésében és a Bethlen Gábor Alapkezelő támogatásával egy alapszintű elsősegélynyújtó tanfolyamra került sor január 12-én. Az alkalom egy képzéssorozat része volt, melyen ezúttal 12 kollégista vett részt, akik néhány óra leforgása alatt, főként gyakorlati módszerekkel tanulták meg az elsősegélynyújtás alapjait és a félautomata defibrillátor kezelését. A helyszínen nagy Gabriella beszélget az instruktorokkal és résztvevőkkel.
Az Égjen a Láng keresztyén zenefesztivál indította a reformációi emlékév erdélyi rendezvénysorozatát. A január 14-15-e között, a Megújulás jegyében tartott rendezvényen 10 erdélyi, keresztyén dalokat játszó együttes lépett föl. Az esemény után Sütő Alpár főszervezővel beszélgettünk a fesztivál körüli változásokról, és arról, hogy mit jelent számukra a megújulás.
Ötödik alkalommal szerveztek nagycsaládos napot a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületénél. Január 14-én Beregszászban gyűltek össze a családok a Rákóczi Főiskolán. A szervezők külön programokkal készültek felnőttek és gyermekek számára. A délután fénypontja az Alma együttes fellépése volt. A megnyitó után Török Dénessel, az egyesület elnökével beszélgettünk.
M. Lovász Noémi Gulág-sorsok című tárlatát nyitották meg hétfő délután Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében. A vendégeket Mile Lajos főkonzul köszöntötte, a kiállítást Újvári Dorottya művészettörténész méltatta, a vonatkozó korszakot Murádin János Kristóf történész ismertette. A kiállításhoz illő zenei műsorban Potyó István, Gere Edit és Willing Boglárka működött közre. A kiállításról az alkotót, M. Lovász Noémit Mihály Noémi kérdezte.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





