2017.01.24. Határtalan

Hallgassa meg ma is a a Kárpát-medencei Református Rádiók közös műsorát, a Határtalant.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnáziumba látogatott január 23-án a Magyar Jégkorong Szövetség delegációja. Az intézményben tartott előadást a fiatalok számára Szuper Levente magyar válogatott, NHL játékos, Kovács Zoltán, a Jégkorongszövetség főtitkára és Egri Gergely, a szövetség sportigazgatója. Majd ezt követően a város központjában található jégpályán tartottak bemutatót a velük érkezett junior jégkorongozók. A helyszínről Illés Kitti és Nagy Gabriella összeállítása következik.

M. Lovász Noémi Gulág-sorsok című tárlatát nyitották meg hétfő délután Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának rendezvénytermében. A vendégeket Mile Lajos főkonzul köszöntötte, a kiállítást Újvári Dorottya művészettörténész méltatta, a vonatkozó korszakot Murádin János Kristóf történész ismertette. A kiállításhoz illő zenei műsorban Potyó István, Gere Edit és Willing Boglárka működött közre. A kiállításról az alkotót, M. Lovász Noémit Mihály Noémi kérdezte.

Ajándékba kapott a közelmúltban  egy orgonát az újszegedi református templom  gyülekezete. A hangszer elektromos orgona, amelyet Albert Méter mérnök tervezett és épített. Kinézetében és hangzásában is hasonlít egy hagyományos sípos orgonára. A közeljövőben egy hangverseny keretében ünnepélyes keretek között is használatba veszik az orgonát. 

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...