2017.02.03. Határtalan

A Határtalan mai adásában Molnár István királyhelmeci lelkipásztorral hallhatnak beszélgetést.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Debrecenhez kötődő neves reformátorokat ábrázolnak a DRK általános iskolájának folyosóját díszítő freskók és domborművek. Az alkotásokat megtekintve, egy állandó történelem órában lehet részük a diákoknak, akik így minden nap láthatják azokat a nagy alkotókat, akik tetteikről híresek. Az alkotások a reformáció 500. és a TIREK 450. évfordulójának megünneplése alkalmából készültek. Fekete Károly, a TIREK püspöke emelte ki a kezdeményezés jelentőségét.

A Művelődés Estek keretében Kodály Zoltán-emlékestre került sor február 2-án, csütörtökön, 18 órától a Györkös Mányi Albert Emlékházban. Az est meghívottja Márkos Albert hegedűművész volt, aki Kodály műveinek megismeréséhez, és előadásához fűződő emlékeit tárta a hallgatóság elé. A megemlékezés során részletek is elhangzottak a zeneszerző műveiből élő zene, valamint felvételek formájában. Az est házigazdája Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője volt.

Megnyitották a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának hagyományos év végi kiállításából elkészített téli tárlatát. Az kiállítás teljes egészében a Boksai Múzeumban volt megtekinthető korábban, ennek egy válogatása került most Beregszászba. A megnyitót követően Kulin Ágnessel, a Társaság elnökével elemeztük a tárlatot.

A királyhelmeci református templom az elmúlt év folyamán 42 ezer euróból újult meg. A kiadások jelentős részét saját forrásból biztosították, de nagy segítséget jelentett számukra az Emberi Erőforrások Minisztériumától, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházon keresztül nyújtott támogatás is, amellyel felgyorsultak a korábban tervezett munkálatok. A támogatás jelentőségéről beszélget felvidéki munkatársunk Iski Ibolya Molnár István lelkipásztorral.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...