2017.02.14. Határtalan

A Határtalan mai adásában Kárpátalja, Erdély és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A Házasság hete programsorozat keretében Pindroch Csaba, a Thália Színház színművésze hozta el Segítség! Megnősültem című egyszemélyes komédiáját Beregszászba. A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének szervezésében február 13-án este tekinthette meg az előadást a nagyérdemű a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban. Színpadra lépés előtt a színész válaszolt az előadással kapcsolatos kérdéseinkre Tóth-Orosz Bettina mikrofonja előtt.

A Házasság Hetében, február 12 -én, Páros Nap cím alatt a házastársunkkal való együttélésüket ünnepelték a Kolozsvári Tóvidéki Református Egyházközségben, az eseményről a gyülekezet egyik tagját Pálfi Rozáliát Szecsődi Árpád  kérdezte.

A most következő beszélgetésben egy nem mindennapi életút bontakozik ki előttünk. Makkai Ádám, kétszeres Kossuth-díjas költő, nyelvész és műfordító. A csodaszarvas nyomában címmel angol nyelven adta közzé a magyar költők antológiáját. Életművének megbecsüléseként tavaly átvehette a legmagasabb hazai elismerést, a Magyar Szent István Rend kitüntetését. Nagybátyja volt a neves erdélyi református püspök, Makkai Sándor. Édesanyja pedig Ignácz Rózsa, író. Az Amerikából már hazatelepült Makkai Ádámtól először azt kérdeztük, hogy annak idején mi vonzotta őt Amerikába? Fekete Ágnes riportját hallják.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...