2013.04.19. Határtalan

Erdély, Kárpátalja és Magyarország híreiből válogattunk.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Újabb helyen, a tiszaburai műemlék református templomnál segíti a belvíz elleni védekezést az Ökumenikus Segélyszervezet, amelynek adományvonalát eddig több mint 58 ezren hívták fel. Közben az iráni földrengés kapcsán megkezdte a magyar segélyakció előkészítését is a szervezet, amelynek kommunikációs igazgatóját, Gáncs Kristófot kérdezte Buzás Bori a legfrissebb fejleményekről

Háromhetes kampánykörútja végén tart Grüman Róbert, aki a Magyar Ifjúsági Értekezlet elnöki tisztségére pályázik. A Magyar Ifjúsági Értekezlet új elnökségét a hétvégén választják meg Déván. Az elnökjelölt az erdélyi migráció, és az erdélyi magyarság fogyásáról készített felmérést, amelynek mentén fogalmazta meg programját is. A felmérés eredményeit, valamint a magyarság fogyásának megakadályozására kísérletet tévő programot egy sajtótájékoztatón mutatta be Kolozsváron, április 17-én. Riporter: Kiss Gábor

A Keresztény Értelmiségiek Szövetségének meghívására Nyíregyházán tartott előadást Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt parlamenti frakcióvezetője. Most ennek az előadásnak a rövidített változatát hallják.

Idén Dél-Afrikában szervezték meg a lelkipásztorok és igehirdetők nemzetközi konferenciáját. Ennek keretében február 27. és március 17. között két kárpátaljai lelkész: Seres János, a Kárpátaljai Református Egyház Máramaros-ugocsa egyházmegyéjének esperese és id. Pocsai Sándor, a Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszió lelkipásztora megismerhették a világhírű Kwasizabantu missziói központot. Seres János esperes beszámolóját hallják. A felvételt Fábián Kata készítette.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...