Beszélgetések

Sorbarendezés:

2017.06.02. Szeretethíd, amely összeköt

méret: 3.9 MB

Az idei, 2017. évi Szeretethíd felvidéki május 17-ei megnyitóján, amelynek a rozsnyói gyülekezet református alapiskolája adott otthont, Géresi Róbert, a Szlovákai Református Keresztyén Egyház püspökhelyettese, Balog Barnabás, a Református Szeretetszolgálat lelkésze, és Haris Szilárd, a Diakóniai Központ diakóniai lelkésze nyilatkozott a Szeretethíd hitbeli jelentőségéről, a kárpát-medencei reformátusságot egyesítő erejéről, és az elkövetkező nemzedékre való formáló hatásáról Molnár Árpád mikrofonja előtt.

2017.05.31. Bölcsöde és óvodafejlesztési program

méret: 4.5 MB

A magyar kormány 3,1 milliárd forinttal támogatja a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház bölcsőde- és óvodaalapítási programjának megvalósítását. A keretösszeg lehetőséget teremt akár 20 egyházi fentartású oktatási intézmény létrehozására, illetve a meglévők bővítésére is, gazdagítva ezzel a meglévő szlovákiai magyar oktatási intézményrendszert. A témával kapcsolatban Iski Ibolya kérdezte Géresi Róbert püspökhelyettest.

2017.05.23. A Világ Legerősebb Családja

méret: 5.5 MB

2017. május 20-án sportnapot tartottak Zalabán, mint minden rendezvény ez is igei bevezetővel kezdődött. A fő attrakció a Világ Legerősebb Családja címet viselő Fekete család, Fekete László és két fia, László és Miklós műsora volt. Ambrus Erika az édesapát. a sokszoros világbajnokot az értékekről, életéről, indíttatásáról kérdezi.

2017.05.12. Barsi Egyházmegyei Majális

méret: 6.3 MB

A barsi egyházmegye kiemelt jubileumi rendezvénye, az egyházmegyei majális, amely Zselízen tartatott. A fő szervezők, a zselíziek képviseletében Révész Csilla lelkésszel és Cserba Gabriella gondnokasszonnyal Ambrus Erika beszélget.

2017.05.04. Cigánymisszió Csatán

méret: 4.6 MB

Csatán működik a Romane Jíle polgári társulás, akik a cigány közsség összetartását és a cigány kultúra megőrzését tűzték zászlajukra. Vezetőjük Babindák István. Fölkeresték az egyházakat, tanítanák meg őket imádkozni, vinnék közéjük Isten igéjét. Kérésük meghallgatásra talált, s a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Cigánymissziója reagált a kérésre, ma rendszeres alkalmak tartatnak a közösségben. Ki és milyen szolgálatot végez, milyen szerepet vállalt a református gyülekezet, hogy élik meg ezt-s hasonló kérdések alapján tájékozódhatunk Ambrus Erika Tóth Árpád lelkipásztorral készített beszélgetéséből.

2017.04.27. Oroszkán szépen haladnak a templom építésével

méret: 3.9 MB

Oroszkán református gyülekezet sem volt, ma tető alatt az új templom, gyülekezeti ház. Minden lehetőséget megragadva, gyűjtve, pályázva, ruhákat árulva-dolgoznak azon, hogy a templom mihamarabb befejeződjön. Hogy még milyen munkák vannak hátra, ill. magáról a templomépítésről, arról Ambrus Erika beszélget a gyülekezet lelkipásztorával, Tóth Árpáddal.

2017.04.25. KOEN - Vakációs Bibliahét központi bemutatója

méret: 8.2 MB

A Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány, vagyis a KOEN Vakációs Bibliahét program több mint két évtizede ismert a Kárpát-medencében, amelynek segítségével több száz gyülekezet szervez nyári napközis táborokat. Az idei tábori programot a KOEN felvidéki munkacsoportja készítette, s a program központi bemutatójára Deregnyőben került sor. Az ez évi tábori programról, a táborvezetők felkészülését segítő bemutató napról Molnár Évát, a felvidéki munkacsoport koordinátorát kérdezte Molnár István.

2017.04.20. Szolgálat a pszichiátriai intézetben

méret: 4.9 MB

Tóth Árpád négy gyülekezet, Kisölved, Garamvezekény, Oroszka és Csata lelkipásztora. A klasszikus értelemben vett lelkészi feladatokon kívül sok mindent tesz. Garamvezekényen például a gyülekezet területén működő pszichiátriai intézet kezeltjeivel foglalkozik. Először erről a szolgálatáról kérdezte őt Ambrus Erika.

2017.04.12. Ifjúsági találkozó Ipolyságon

méret: 3.9 MB

Második alkalommal szerveztek ifjúsági találkozót a Barsi Református Egyházmegyében. A legutóbbi április 8-án került megrendezésre Ipolyságon, a FIRESZ szervezésében. Erről az alkalomról, de az ifjúsági alkalmak szükségességéről és az eddigi tapasztalatairól kérdezte a szervezőt, Végh Emesét Ambrus Erika.

2017.04.04. A siker és a példakép

méret: 6.2 MB

Bodrogköz egyetlen gimnáziuma Királyhelmecen van. A két-tannyelvű oktatási intézményben már harmadik alkalommal szervezett a református egyház a diákság számára programot, s a tematikus napot most a siker és a példakép témája köré építették. Az idei csillagpont főkoordinátora, Zsadon Zsuzsa által megtartott felvezető előadást követően a zempléni és az ungi egyházmegye lelkipásztorainak vezetésével a téma osztályokon belüli feldolgozására került sor. A rendezvény után Zsadon Zsuzsával a gimnáziumi alkalomról és a nyáron sorra kerülő ifjúsági rendezvényről beszélgetett Molnár István.

2017.03.29. Beszélgetés Bódiss Tamás énektanárral

méret: 20.6 MB

Az egyházzenei játék 2. fordulójának nyerteseit Dr. Bódiss Tamás énektanár, karvezető, orgonaművész, egyházzenész, a szabad művészetek doktora, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára sorsolta ki. Dr. Bódiss Tamás sokoldalú művész, zenei műveltsége bámulatosan sokrétű. A Bartók Béla zeneművészeti szakközépiskola elvégzése után ugyanabban az évben (1985) szerez kántori oklevelet Debrecenben és diplomát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán énektanárként és karvezetőként. Három évvel később ugyanitt a második diplomáját veheti át, ezúttal orgonaművészként és zeneelmélet szakon, újabb 8 évvel később, egyházzene szakon. Hűséges ehhez az intézményhez. Három diploma után itt szerez művészeti doktori címet is, értekezésének címe: Az 1948-as énekeskönyv a református egyházi éneklés történetében. 1993-tól itt tanít az időközben egyetemmé lett iskola egyházzene tanszékén orgonát, liturgikus szolgálatot, protestáns himnológiát és az egyházzene irodalmát. Közben kórust vezet, koncertezik, egyházzenészként képviseli a reformátusokat különböző konferenciákon, tudományos kongresszusokon ad elő egyházzene témában, a www.egyhazzene.reformatus.hu egyházzenei honlap szerkesztője, zenei kiadványok, kották és tanulmánykötetek szerkesztője, írója, az új énekeskönyv szerkesztőbizottságának tagja. Az istentiszteletre járók a budapesti Kálvin téri református gyülekezet művész-kántoraként ismerik. Aki ott hallja játszani, rögtön tisztába kerül vele, hogy orgonaművész szólaltatja meg a hangszert. A régi, Johann Sebastian Bach korában megszokott hagyomány szerint, minden versszakot máshogyan kísér az aktuális vers mondanivalójához alakítva a kíséretet.  Bodnár Noémi kérdezte őt a kántori hivatásról és a készülő új énekeskönyvről.

2017.03.20. A reformáció jegyében zajlik majd a barsi egyházmegye majálisa

méret: 6.5 MB

A reformáció jubileumi évében a Barsi Református Egyházmegyében az 5. alkalommal megrendezésre kerülő egyházmegyei majális lesz a fő rendezvény. A majálisnak Zselíz ad otthont. Ambrus Erika Révész Tibor zselízi lelkipásztorral beszélget a tervezett alkalomról.

2017.03.16. Diakónusi szolgálatban a romák között

méret: 6.3 MB

Bohák Ildikó Érsekkétyről, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház felszentelt diakónusa. Hét gyermek édesanyja, a helyi iskolai étkezde konyhafőnöke. A csatai Romane Jíle polgári társulás kérésére 2016 szeptembertől az ottani romák között végez szolgálatot, Kétyen pedig az iskola diakónusa. Hogy mit jelent mindez, hogy dolgozik, hogy egyezteti össze szolgálatát a családi életével, arről Ambrus Erika kérdezte őt.

2017.03.06. Bemutatjuk Borsányi Márton Péter orgona- és csembalóművészt

méret: 7.3 MB

Az Egyházzenei Osztály által a reformáció 500. évfordulójának évében rendezett egyházzenei kvízjáték 1. fordulójának nyerteseit Borsányi Márton Péter orgona- és csembalóművész sorsolta ki. Középiskolai tanulmányait a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában végezte orgona és csembaló szakokon. Ebben az időszakban volt a budafoki református gyülekezet kántora. 2003-ban a Szegedi Egyetem Régi zenei tanszékének hallgatója, majd 2005 és 2010 között a lipcsei Felix Mendelssohn-Bartholdy főiskolán tanul mint csembalista, tanára Nicholas Parle. Harmadik diplomáját a bázeli Schola Cantorum Basiliensis hallgatójaként generálbasszus és együttes vezetés szakon szerzi. Jelenleg is Baselben él. Ifjú kora ellenére (1984-ben született Budapesten) a grazi Kunsuniversität (művészeti egyetem) tanára. Ettől a rövid bemutatástól azonban sokkal többet árul el róla a játéka. Felkészült, érzékeny művész, aki anyanyelvi szinten „beszéli” a barokk zenét, Johann Sebastian Bachot, Johann Pachelbellt és a többi 17. századi zenei óriás nyelvét. Hallgatva őt nemcsak a kikezdhetetlen zenei ízlése és játéktechnikai felkészültsége tűnik fel, nemcsak gyönyörűnek és virtuóz módon előadottnak lehet hallani az általa játszott műveket, hanem örök üzenet érkezik hozzánk. Olyan, mint az az igehirdető, aki teológusként szorgalmas diák volt, minden fontos tudást magába szívott. Most, hogy ott áll a gyülekezet előtt és hirdetheti az Igét, teljes felelőssége tudatában azt mondja, amit fentről kapott. Jó őt hallgatni. Felkészült és igényes, de valami egészen különlegeset tud: boncolgatja a csodát. Érti az általa játszott művek kortörténetét, az író szándékát, de ami a legfontosabb: a játszott darabban elhangzó örök üzenetet viszi el a hallgatóknak. És amikor ő maga leborul a csoda szerzője, az Alkotó előtt, a hallgatót is arra ösztönzi, hogy szintén leboruljon. A csoda mindenkihez kézzel fogható közelségbe kerül. Az összes tudását az ÜZENET átadásának szolgálatába állítja. Napi gyakorlásával, önmaga állandó képzésével magát teljes alázattal az üzenet alá szorítja, mert az üzenet a fontos, nem az átadó. Emberként is különleges, mert megvan benne a küldetéses emberek „öntörvényűsége”. Az a keveseknek megadatott bátorság, amit a próféták mondhattak magukénak, hogy másodlagos, sőt mindegy is, hogy sokan mit mondanak, hogyan reagálnak; ő fentről kapott útját járja és a fentről kapott üzenetet hirdeti. Végzi tántoríthatatlanul a maga küldetését. Másként nem tehet. Bodnár Noémi beszélgetése.

2017.03.02. 3in1 - Kisgéresben a reformációról

méret: 7.4 MB

A zempléni egyházmegyében évek óta megszervezik a 3 az 1-ben ifjúsági alkalmakat, amelyek az egyházmegye különböző gyülekezeteiben valósulnak meg. Egy-egy ilyen ifjúsági alkalom programját mindig a házigazda lelkész, ill. lelkészek készítik elő, gondolják át a délután menetét. Legutóbb Kisgéresben volt ilyen alkalom, de az ifjak mellett már a felnőtteknek is külön délutánt szerveztek a reformáció témájában. Az alkalomról Molnár István felvidéki kérdezte a gyülekezet lelkipásztorát, Blanár Eriket.

2017.02.22. Minőségi idő a házasságban

méret: 4.3 MB

A vajáni református gyülekezetben első alkalommal szervezték meg a Házasság hete alkalmából a Házasok délutánját. A 2017. február 19-én megtartott alkalmon Minőségi idő a házasságban címmel Fejér Zoltán, a Sárospataki Református Gimnázium igazgatóhelyettese tartott előadást. Hozák Viktor beszélgetett vele.

2017.02.09. Gyökössy Intézet továbbképzése Királyhelmecen

méret: 8.5 MB

Az elmúlt év őszén elkezdődött továbbképző második háromnapos alkalma valósult meg Királyhelmecen a zempléni egyházmegye lelkipásztorai számára. A műhelymunkaszerű gyakorlati továbbképzés vezetői a budapesti Gyökössy Intézet munkatársai voltak, akik a résztvevők által felvetett témákban igyekeztek segítséget nyújtani. A Gyökössy Endre Lelkigondozói és Szupervízori Intézet vezetőjével, Tóth János szupervízorral Molnár István beszélgetett.

2017.02.08. Husz János, az előreformátor

méret: 2.6 MB

A Gömöri Református Egyházmegye felnőttképző estjein új témakör indult. Idén a reformáció alakjai életével ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Első alkalommal Buza Zsolt rozsnyói lelkipásztor tartott előadást Husz János életéről, valamint adott betekintést a konstanzi zsinatról. Az előadás után Mikos Tamás beszélgetett vele.

2017.02.07. Kárpátaljaiak házigondozói képzése Királyhelmecen

méret: 5.1 MB

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Diakóniai Központja a közelmúltban kezdte el házigondozói szolgálatát. Az ebben tevékenykedő szolgálók nagy részét a saját tanfolyamain készítette fel a betegek és idősek gondozására. Kárpátalján a Kárpátaljai Keresztyén Diakóniai Jótékonysági Alapítvány keretén belül ugyancsak elindult a házigondozói szolgálat. A munkatársai az akkreditált képzést Királyhelmecen tudták végezték el a Diakóniai Központ közreműködésével. A tanfolyamról, a két célszervezet együttműködéséről a kárpátaljai alapítvány munkatárssával, Gogola Istvánnal Molnár István beszélget.

2017.02.06. Kötet jelentet meg a tíz éves Diakóniai Központról

méret: 5.3 MB

Tíz éve működik a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház szeretetszolgálati intézménye, a Diakóniai Központ. A jubileum kapcsán egy ünnepi kötet jelent meg, amelynek első bemutatójára Királyhelmecen került sor. A kötet szerzője, szerkesztője Haris Szilárd, a Diakóniai Központ lelkipásztora volt. Molnár István beszélget vele a kiadványról.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Kálvinista Szemle áprilisi számából

Áldozat. Ennek a kifejezésnek van társadalmi, jogi, politikai, kulturális és teológiai értelmezése is. Friss számunkban ezt a témát vettük górcső alá. ...

A Világosság református egyházi műsor 2024. április 21-ei ajánlata

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor témái: Kérjetek és adatik – az ima meghallgatása, egy teológus igehirdetése hozta meg a döntését a lelkészi pályán ... ...

Szenczi Molnár Albert 450

A Tompa Mihály Református Gimnázium diákjai és tanárai szervezésében Szenczi Molnár Albert születésének 450. évfordulója alkalmából ünnepi műsorra kerül sor 2024. április 18-án, 17.00 ... ...

Szenczi Molnár Albert emlékkonferencia

A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia 2024. április 25-én Szenczi Molnár Albert születésének 450. és halálának 390. évében ... ...

Pozitív eredmények, egyházfinanszírozási kérdések – Ülésezett a Zsinat

Egyházunk püspöke és főgondnoka, illetve egyes szolgálati területek vezetői számoltak be az elmúlt év munkájáról április 13-án Rimaszombatban, a Csillagházban ülésező Egyetemes Egyházunk Zsinata X ... ...