Igehirdetések

Sorbarendezés:

A barsi egyházmegye lelkipásztorainak adventi istentisztelete

méret: 51.3 MB

Rendhagyó lelkészértekezlet tartatott az idei adventben a barsi egyházmegyében, Nyitrán. A lelkészértekezlet istentisztelettel kezdődött, amelyen Tóth Zoltán lelkipásztor hirdette Isten igéjét Jézus nemzetségtáblázata alapján az alkalmon részt vevő tizenöt barsi lelkipásztornak, majd úrvacsorai alkalom következett a házigazda lelkipásztor, Ficzere Tamás szolgálatával, orgonánál Berecz Tamás, a gyülekezet kántora szolgált.

2017.12.10. Fazekas László püspök - Ézs 46, Kol 3,10

méret: 43.3 MB

A négy évig tartó felújítási munkálatok befejezéséért adott hálát 2017. december 10-én, vasárnap a hetényi református gyülekezet. Igét olvasott Écsi Gyöngyi beosztott lelkipásztor. Igét hirdetett Fazekas László püspök. Igét olvasott Écsi Gyöngyi beosztott lelkipásztor.

2017.12.08. Dr. Somogyi Alfréd esperes áhítata

méret: 10.7 MB

Második alkalommal szervezte meg jótékonysági koncertjét a Pozsonyi Református Egyházmegye a kárpátaljai ifjú zenei  tehetségek támogatására a Kárpátalja Nincs Egyedül program keretén belül. Áhítatot tartot Dr. Somogyi Alfréd esperes, aki  igehirdetésének alapjául Pál apostolnak a Kolossébeliekhez írott levél 3. fejezetének 12. és 15. versei alapján fogalmazta meg gondolatait.

2017.12.03. Istentisztelet a szovjet munkatáborba elhurcoltak emlékére

méret: 30.5 MB

Kisgéresben 1944. december 3-án 170 férfit vittek el málenkij robotra, a szovjet munkatárborba. 104-en többet nem tértek vissza. Minden év december első vasárnapján rájuk emlékeznek. Az idén advent első vasárnapjára esett az emlékezés napja, egybeesve az elhurcolás napjával. A temetői halottasházban került sor a délutáni, emlékező istentiszteletre, amelyen Blanárné Pituk Gabriella szolgált igehirdetéssel, majd az elhunytak emlékére tavaly újonnan felállított emlékműnél a 90. Zsoltár eléneklése után koszorúkat helyeztek el, majd a helyi kisiskolánál 2016-ban állított emlékművet a nemzeti imádság eléneklése után szintén megkoszorúzták.

2017.11.26. Istentisztelet - barsi egyházmegye őszi közgyűlése

méret: 27.8 MB

A barsi egyházmegye rendes őszi közgyűlésén elhangzott igehirdetés, igei szolgálat: Tok Tünde, nagysallói lelkész, a 84. zsoltár alapján. A közgyűlés és az istentisztelet a nagyölvedi református templomban tartatott. Ambrus Erika felvétele.

2017.11.23. Áhítat – Szuhay György – Gal 4,12–20

méret: 25.1 MB

Szuhay György kulcsodi lelkipásztor áhítata a Gal, 4,12-20 alapján Nagybörzsönyben, az őszi lelkésztovábbképzőn hangzott el.

2017.11.22. Áhítat – Fazekas László püspök – Kol 4, 2-6

méret: 18.1 MB

Fazakas László püspök áhítata Nagybörzsönyben hangzott el 2017. november 22-én a lelkésztovábbképzőn.

2017.11.17. Csillagház átadása - Molnár Sándor zsinati tanácsos

méret: 5.4 MB

A Szlovákiai Református Egyház konferencia-központjának átadása előtt Molnár Sándor zsinati főtanácos, rimaszombati  lelkipásztor mutatta be a Csillagházat.

2017.11.17. Reformáció 500 - Emléknap - gályarab-emlékmű leleplezése

méret: 10.3 MB

Gáspár Péter M.S. mester díjas szobrászművész alkotása leleplezése előtt Dr. Hafenscher Károly miniszteri biztos mondott ünnepi beszédet.

2017.11.17. Reformáció 500 - Emléknap - istentisztelet

méret: 91.0 MB

Igét hirdetett dr. Szabó István püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Öt lelkészt is felszenteltek fel – Mátyás Évát, Takács Klaudiát, Lőrincz Gábort, Molnár Viktort, és Haris Szilárdot – a lelkészi szolgálatra, akik tavaly és ez év szeptemberében sikeresen letették II. lelkészképesítő vizsgájukat. Az idén második alkalommal adták át a zsinat által 2013-ban alapított Pálóczi Czinke István-díjat, amelynek odaítéléséről tavasszal döntöttek a zsinati képviselők. Az elsőt az akkor 91 éves Csémy Lajos professzor kapta meg, most pedig ketten is részesültek ebben az elismerésben: a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház élén 12 éven át álló Erdélyi Géza ny. püspök és Harm Jan Boiten holland nyugalmazott református lelkipásztor. Az ünnepi zsinaton az egyház vezetése köszönetét fejezte ki az elmúlt évben, illetve az idén nyugalomba vonult lelkipásztoroknak /megjelent Kis Pál, Kis Pálné Tóth Ilona és Nátek Sándor/. Orbán Viktor magyar miniszterelnök köszöntő szavait Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára tolmácsolta. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a Generális Konvent nevében köszöntötte az ünneplő közösséget.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Kálvinista Szemle áprilisi számából

Áldozat. Ennek a kifejezésnek van társadalmi, jogi, politikai, kulturális és teológiai értelmezése is. Friss számunkban ezt a témát vettük górcső alá. ...

A Világosság református egyházi műsor 2024. április 21-ei ajánlata

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor témái: Kérjetek és adatik – az ima meghallgatása, egy teológus igehirdetése hozta meg a döntését a lelkészi pályán ... ...

Szenczi Molnár Albert 450

A Tompa Mihály Református Gimnázium diákjai és tanárai szervezésében Szenczi Molnár Albert születésének 450. évfordulója alkalmából ünnepi műsorra kerül sor 2024. április 18-án, 17.00 ... ...

Szenczi Molnár Albert emlékkonferencia

A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia 2024. április 25-én Szenczi Molnár Albert születésének 450. és halálának 390. évében ... ...

Pozitív eredmények, egyházfinanszírozási kérdések – Ülésezett a Zsinat

Egyházunk püspöke és főgondnoka, illetve egyes szolgálati területek vezetői számoltak be az elmúlt év munkájáról április 13-án Rimaszombatban, a Csillagházban ülésező Egyetemes Egyházunk Zsinata X ... ...