Hungarikum – Dr. Enghy Sándor (ism.)

Hungarikum – Dr. Enghy Sándor (ism.)

A tömegcikk soha nem érték, csak az egyedi. Ezért kell az, ami különleges. Egy ország olyan, mint a benne élő emberek, akik a nemzetet alkotják...

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Wass Albert – a Magyar örökségünk című írásában – vallja, hogy a szó az ember legnagyobb kincse. Aki pedig oktalanságra pazarolja, Istent gyalázza ezzel. Mert Isten azért adta a szót, hogy a gondolatainkat közölni tudjuk egymással, megértsük egymást, és a világ békességét szolgáljuk. Milyen jó lenne, ha valóban kincsként kezelnénk a szavainkat. Ha létezne olyan értékrend, melyben kincs a szó.

Mert nyilvánvaló, hogy a szavak valóságos kincsek, de – mint általában a föld kincseit a mélyből – csak nagy-nagy erőfeszítések árán lehet azokat felszínre hozni. Mi azonban felszínesek lettünk ebben is. A könnyűt keressük – amihez nem kell sok energia, hogy a magunkévá tegyük – a könnyűt, amit nem bánnánk, hogy eleve a lábunk előtt heverjen.

Pedig a szó a mélyben formálódik kinccsé. Gondoljunk bele annak a helyzetébe, aki az élet csúcsairól zuhan alá – nagy, tátongó mélységekbe. Ahol már nincs kiírva, hogy „Igazgató", vagy efféle. Ahol a magára maradt ember, a problémáival is magára marad. Ahol a szó azért nagy kincs, mert már nagyon ritkán hangzik el. Ahol az ember már nem menekül a telefonon, titkárnőn keresztül érkező szavak üzenetétől, hanem arra éhezik, hogy valaki végre nevén szólítva, szóljon hozzá valamit.

Nem ez az egyetlen helyzet, ahol a mélységnek nagy szerepe van abban, hogy – mint a föld gyomra – kinccsé érlelje azt, ami addig értéktelen volt, a szót. Milyen jó lenne, ha a szó kincs jellege magyar örökséggé válna, amelyet speciálisan mi hagynánk más nemzetekre.

Beszélünk hungaricumokról, melyek csak ránk jellemzőek, mert azok máshol nincsenek, vagy nem olyanok, mint nálunk. Amelyekről ránk lehet ismerni. Nagy harc ez a gazdasági és kulturális élet egy-egy területén, mert mások is szeretnének egyediek lenni. Tudják ugyanis, hogy az identitás sokszor a túlélés alapja. Hogy mi a miénk, ami megkülönböztet minket másoktól. Hiszen ami másé is, nem csak a miénk, az másnak is hozhat hasznot, ami a mi esélyeinket meg csökkenti. A tömegcikk soha nem érték, csak az egyedi. Ezért kell az, ami különleges.

Egy ország olyan, mint a benne élő emberek, akik a nemzetet alkotják. Ezért szavaink értéke tőlünk is függ, mint az ország sorsa.

Igaz, különösképpen sokat – mint általában – nem tehetünk, és erre szeretünk is hivatkozni. Egyet azonban mégis mindig: mi kezeljük a szót úgy, mint aminek értéke van. Akkor is, amikor ez a világ mindent relativizál, köztük a szavakban rejlő értéket is. Ezzel a módszerrel nem jutunk a sok beszédnek – sok az alja állapotba.

Ahol a szó nem relativizált értékű, jelentéktelen tömegcikk, ott az élet is értékesebb lesz. Avagy, mégis hazugok a fennkölt rendező elvek? Igazából nem az élet értékesebbé tétele volna a végső cél a világmegváltó eszmék hirdetőinek ajkán? Eredetileg – én elhiszem, hogy – igen. Ami nem, az viszont rombolja az életet és elveszi annak értékét. Ennek nem lehet az eszköze a szó, amely alapjában véve arra szolgál, hogy nyilvánvaló legyen, ami gondolatként a szívben megfogan. Csak így lehet az élet kincs, melyet a megtestesült igaz szó is azzá tehet...

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Kálvinista Szemle áprilisi számából

Áldozat. Ennek a kifejezésnek van társadalmi, jogi, politikai, kulturális és teológiai értelmezése is. Friss számunkban ezt a témát vettük górcső alá. ...

A Világosság református egyházi műsor 2024. április 21-ei ajánlata

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor témái: Kérjetek és adatik – az ima meghallgatása, egy teológus igehirdetése hozta meg a döntését a lelkészi pályán ... ...

Szenczi Molnár Albert 450

A Tompa Mihály Református Gimnázium diákjai és tanárai szervezésében Szenczi Molnár Albert születésének 450. évfordulója alkalmából ünnepi műsorra kerül sor 2024. április 18-án, 17.00 ... ...

Szenczi Molnár Albert emlékkonferencia

A Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia 2024. április 25-én Szenczi Molnár Albert születésének 450. és halálának 390. évében ... ...

Pozitív eredmények, egyházfinanszírozási kérdések – Ülésezett a Zsinat

Egyházunk püspöke és főgondnoka, illetve egyes szolgálati területek vezetői számoltak be az elmúlt év munkájáról április 13-án Rimaszombatban, a Csillagházban ülésező Egyetemes Egyházunk Zsinata X ... ...