Csináld magad – Sipos Brigitta

Amikor gyermekek voltunk, vágyaink netovábbja volt, hogy mindent magunkban csináljuk. Egyedül akartunk enni, sepregetni, barkácsolni, fát vágni, ételt készíteni. Minden olyan könnyűnek tűnt, ahogyan a felnőttek csinálták. Egyszerűnek és természetesnek gondoltuk, s gyerekként elhittük, hogy nagyon jól forgatjuk a nekünk adott eszközöket. Csak néha estünk kétségbe, hogy ugyanaz a dolog másként mozdul a mi kezünkben, mint a szüleinkében.

S amikor eljött az ideje annak, hogy egyedül tudtunk már enni, már nem akartuk feltétlenül kivenni a részünket a házimunkából és az egykor hőn áhított feladatok végzéséből.

Aztán eljött az idő, amikor beledobott az élet a mélyvízbe. Akár akartuk, akár nem, magunk kellett, hogy csináljuk a dolgokat. Álmatlan és átvirrasztott éjszakákon. Másokat megfigyelve, tanulva, tanulmányozva, beszélgetve, segítséget kérve vagy magunkban küszködve tanultuk mi is mi az az élet.

S eljutottunk odáig, nem jó valamit egyedül csinálni. Nem jó mindig egyedül csinálni! Jól esik, ha valaki besegít a munkánkba, előkészít, kezünk alá dolgozik, esetleg értékel, minősít. Nem jó, ha valamit, amit nem ismerünk csak úgy, vaktában kell, hogy találgassunk felőle. Nem jó, ha nincs, aki útba igazítson. Nyugtalanságot okoz a lelkünknek, amennyiben nincs valamiféle visszacsatolás. Kell a támasz, a segítség, a lehetőleg építő kritika. Kell, aki koordinálja tanulásunkat, vagy elért eredményinket.

Ha pedig fellép a Csináld magad helyzet, akkor tanácstalannak, bátortalannak érezzük magunkat egyedül! Ebből is látszik, hogy már nem vagyunk gyerekek. Pedig azt is szeretjük, ha nem szólnak bele a vezetésbe. Ha nem mondják meg, mit kell tenni. Ha nem korlátoznak bennünket szabadságunkban. De ne szeressük, ha nem figyelmeztet bennünket valaki, ha rossz irányba haladunk! Inkább legyünk hálásak annak, aki szeretetből tanácsol! És köszönjük meg azoknak a segítségét, akik védő és óvó szándékkal tesznek korlátot körénk!

Csináljam magam? Csak akkor, ha nincs kivel megosztani. Egyébként érdemes törekedni arra, hogy minden dolgunkban legyen velünk síró, vagy velünk együtt örülő!