Rangon alul felülnézetből – Sági Endre

Futás közben óriási mezőket láttam, rajtuk bérelszámolókat és irodákat, hatalmasságokat és pártokat, jó szerencsét és nyomorúságot, inflációt és áremelkedést, munkanélküliséget és erőszakot. Már-már oda se figyeltem hová lépek, csak minél sebesebben akartam menni, s jól megmerülni az életben. Hát nekiiramodtam. Puff neki! Jól megjártam, hasra estem! Uh, a térdem, a karom, komisz dolog. A kezemről lehorzsoltam a bőrt. Szédülök. Mama! Mama! De mit is mondok, hiszen nincsen itt. Aztán meg itt vannak ezek az emberek, akik mind nevetve néznek. Hát nem akad köztük egy sem, aki segítségemre jönne, ahelyett hogy ott állnak, mint a fabábú. No lám elindulnak. Fáradtnak látszanak, az arcuk nem olyan, mint akik boldogok. Micsoda különös furcsa világ ez. Hű a lábam. Valaki mégiscsak megállt. Uram, kérem, nézze csak, igen itt fáj, amikor megnyomja. Emlékszem miközben hosszan néztünk egymásra, tekintete mélyen belém hatolt. Halkan beszélni kezdett hozzám, nyugodt, erős, késztető, megható hangjára jól emlékszem. Így mondta. Ne fáraszd magad öregfiú, hogy mint eszeveszett a szél után nyargalj. Mondd, hová mégy? Látod, már nem is tudod merre tart utad, csak jössz-mész, ma itt, holnap ott. Biztosíthatlak, semmi sincs, ami megérné a fáradtságot, hogy miatta megszakadj. Agyongyötröd magad ugye, s kifulladsz bele, hogy bolond módjára állandó izgalomban élj. Nézd csak mivé lettek egykori bálványaid. Nos, állj csak meg, s lásd, semmi sincs már a kezedben. Így jönnek-mennek mindazok, akik megpróbálkoznak vele, hogy elérjenek valami képzeletbeli csillagot. Nem öregfiú, nyugodj meg, szedd össze magad, s pihenj meg itt. Szebb feladat vár rád. A magad szívében kell leásnod a mélybe. Fogj hozzá, áss le mélyen fáradhatatlanul. Egy szép napon talán majd rájössz mi az, ami fontos az életben. Vedd hát magadnak a fáradtságot, ne sajnálj még egy nekibuzdulást. Fél úton meg ne állj. Erőfeszítésed nyomán talán meglátod majd valamelyik hajnalon a szíved mélyén tündöklő csillagot.