Karácsony és megfelelés – Antal Mariann

Karácsony és megfelelés – Antal Mariann

Ünnepre készül a világ, benne te is, én is. Egyre feszültebbek vagyunk, rohanunk, kapkodunk. Alig van már idő karácsonyig, mert sokan gondolunk az ünnepre, és gondolhatunk úgy is rá, mint egy megfelelésre.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Motoszkálhat a fejünkbe, hogy tudok-e olyan értékű ajándékot venni, amit én kapok. Tudok-e mindenkinek venni valamit úgy, hogy szégyenbe ne maradjak az ünnep közepén és még az asztalra is jusson valami oda illő ennivaló. A megfelelni vágyás nem csak az ajándékok terén van így, hanem a család együttlétében is. Elveszi az ünnep és a találkozások örömét az a rohanás, amiben mindennap élünk. Karácsony első napján a szülőkhöz megyünk, második nap nagyszülőhöz megyünk, ide-oda rohangálunk és elvész az ünnep melege. Tervezgettünk, hogy hogyan díszítsük fel a lakásunkat, de a díszek a dobozban maradnak, mert más lesz a fontos a nagy rohanásban. Majd az ünnep utolsó napján talán kibiggyesztünk néhány díszt a falra, de hiába vannak ott, hogyha nem tudjuk megteremteni egy meghitt karácsonyi ünnepet. Időhiányban szenvedünk, egész évben küzdünk az időzavarral, de ilyenkor év vége felé, karácsony közeledtével minden többszörös jelentőséggel bír. Sokan kívánják, bárcsak ne 24 órából állna egy nap. Ők így érzik állandó időzavarban szenvednek, mindig lenne mit csinálniuk. Te hogyan állsz az időbeosztásoddal, mire nem jut még időd. Sokszor azért nem kezdünk neki a rég óta esedékes dolgok megvalósításához, mert annyi minden van, sorban állnak a teendők, a gondok. Hogyha belegondolunk, már attól idegesek leszünk. Ez azért van, mert szervezés nélkül tekintünk rá a tennivalókra. Nem tudjuk átlátni, elveszítjük az irányítást a mi dolgaink felett. Nem máshoz vezet ez, mint szorongáshoz, vagy népszerű mai 21. századi betegségeinkhez a burn outhoz, a kiégéshez vagy a strokehoz. Pontosan a karácsonyi készületben nem tehetjük meg magunkkal szemben, hogy úrrá lesz rajtunk a félelem. Feladataink között állítsunk fel egy fontossági sorrendet. Sorban állnak a dolgok és sorban állnak a gondjaink ugyanolyanok, mint amikor mi állunk a sorban és talán idegeskedünk, mikor jutunk előre. Nézzük a teendőinket is így. Nem várnak meg, nekünk kell őket elcsípnünk. Próbáljuk meg e szerint a fontossági sorrendi lista szerint elvégezni a teendőinket. Rá kell jönnünk, hogy szervezés nélkül nem tudjuk hatékonyan megoldani mindezeket. A nagy cégek mennyit beszélnek ma a logisztikáról. Nekünk is ez kell. Logisztika. Jól szervezettség. Ha készen vagy a fontossági sorrenddel és még mindig úgy érzed, hogy nincs időd sok mindenre, akkor jusson eszedbe a mondás, arra van időd, amire szakítasz. Na, de honnan szakítsunk. Ha azt érzed időhiányban szenvedsz, gondold át, hogy honnan tudnál időt nyerni. Rengeteg olyan dolgot csinálunk nap, mint nap, amiben ott van egy csomós idő. Nem akarom bántani a televíziót, de átlagban nagyon sok időt töltünk televízió nézéssel. Hányszor és hányszor jut eszünkbe mosogatás közben, hogy de jó lenne egy mosogató gép, ami időnket bizony vissza tudná nekünk adni, amit a mosogatással töltenénk, de ugyanakkor ott van az a legegyszerűbb és hétköznapibb dolog, amikor sorban állunk és várakozunk valamire. Hát innen tudunk időt szakítani.

Hát itt van ez a sorban állás. Egy nap hányszor állunk sorba, gyalogosan, autóval, villamoson, buszra várakozva. Ezek a várakozási idők mind-mind üres pillanatoknak tűnnek. Sőt még rosszabb is lehet, amikor valaki arra használja ezt az időt, hogy bosszankodjon, hogy másokat megbántson vele. Te próbáld meg ezeket az időintervallumokat jól kihasználni. Elgondolkozni, meditálni, összeszedni a teendőidet és jó dolgokra gondolni. Megnézni körülötted az embereket, hogy búsak-e vagy pedig vidámak és válaszd ki, hogy melyikkőjükhöz akarsz te magad hasonlítani. Gondold át ezek között a sorban állások közben, hogy mi az, amit még aznap el kell végezned, szervezd meg, tedd meg az életed logisztikáját. Így volt ez a mindenség teremtésével is, így van ez mindennel az életünkben. Használd ki jól ezt az időt és meglátod, hogyha ezeket a kicsi időintervallumokat, amiket eddig talán idegeskedéssel, bosszankodással töltöttél, talán bosszantott, hogy a postán a postai dolgozó nagyon lassú, el tudod képzelni, hogy ő reggel óta ott ül, végzi a munkáját, te pedig csak egy 10 percet fogsz az ő idejéből elrabolni és azt teljesen neked szánja. Hát ezeket a sorban állási időket, legfőképpen így karácsony előtt, amikor a közértben, a játékboltban vagy bárhol sorban állunk a nagy bevásárló központokban, töltsük hasznosan. Ha valakivel együtt megyünk a pároddal, a gyermekeddel beszélgess vele. Ne csábítson el a sok-sok miden körülötted, beszélgess vele, töltsd ki hasznosan ezt az időt, így a sorban állás nem egy nyűg, egy katasztrófa lesz, hanem egy hasznos idő, amit magadra, amit a családodra, amit az életed megszervezésére tudsz használni. Hát ilyen módon várjuk a karácsonyt, várjuk az ünnepet. Kívánom minden hallgatónak, hogy jusson elegendő idő mindenre, amit szeretne megvalósítani.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Jézus-mozgalom (Szociológiai gondolatok)

A Jézus-mozgalom a tudományos körökben az 1970-es években terjedt el, különösen attól kezdve, amikor az egyik kiemelkedő német újszövetségi professzor Gerd Theißen 1977-ben megjelentette a ... ...

A Világosság református egyházi műsor húsvéti, 2024. március 31-ei ajánlata

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor témái: húsvét, a halál feletti győzelem, a feltámadás ünnepe, küzdelem a rákkal a gyógyulásban való reménységgel, orvos ... ...

A Világosság református egyházi műsor 2024. március 24-ei ajánlata

A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor témái: nem mindenki fogadja örömmel Jézus jeruzsálemi bevonulását, tíz éven keresztül kereste a megoldási lehetőségeket a Calvin ... ...

JUTALOM lapbemutató

Egyházunk Diakóniai Központjának hivatalos lapja, a JUTALOM 2022. óta negyedévente jelent meg online formában, amelyet eddig a www.refdiakonia.sk honlapon, illetve a központ facebook-oldalán ... ...

A Kálvinista Szemle márciusi számából

A nemzethez, egy közösséghez való tartozás erőssé teszi az egyént. A gyökerek, a tudat, hogy honnan származom, ki vagyok, miért épp ide születtem kérdéseinek válaszai ... ...