Gazdag élet – Rácz Róbert
Csak úgy általánosságban a szeretet ünnepe, és kötelezőnek érzi, hogy a számára fontos és szeretett emberek körében, családi körben ünnepeljen. Valakinek talán már-már csak a kötelező jellegű ajándékozást jelenti idén is a Karácsony, és lelkesen vagy netán fásultan, de az ajándékok beszerzése, készítése határozza meg számára az ünnep jellegét. Van és lesz olyan, akinek ez az ünnep Krisztus születését, a Megváltó érkezését jelenti. Ezt akarja érezni és megélni a szent napokon.
Ám bárhogy is ünnepeljen az ember, a Karácsonyhoz mindig hozzátársul a gazdagság. Persze más és más értelmezéssel és tartalommal. Valaki csak a pénzbeli gazdagságot társítja hozzá és drága ajándékokban, bőségesen terített asztalokban kívánja gazdaggá tenni az ünnepét. Valaki számára fontosabb, hogy a Karácsony gazdagsága a családi együttlétben mutatkozzék meg. Érzelmi síkon éli meg az ünnep bővelkedő voltát. És valakinek lelki, szellemi síkon jelent gazdagságot, mert Jézus közénk érkezésében azt látja, hogy Isten szegénnyé lett érettünk, hogy mi, az ő szegénysége által meggazdagodhassunk.
De mindezt elmondhatjuk az egész emberi életről is. Miszerint gazdagság, bőség társul hozzá, e felé törekszik.
Ennek alapját a bibliai teremtéstörténetben találjuk meg. Hiszen az itt olvasottakat úgy is lehet értelmezni, hogy minden teremtett dolognak és minden teremtett élőlénynek rendeltetése van ebben a nagy univerzumban, de az embernek nem csak rendeltetése, hanem küldetése is van. Ezen azt kell értenünk, hogy itt e látható világban minden a nagy, égi rendnek a része, mindennek helye és meghatározott rendje van. A növényeknek, a bolygóknak, a tengereknek és hegyeknek, mindennek rendje, rendeltetése van. Az emberi lét azonban küldetéssel is bír, mert a teremtésbeli rendet fenn kell tartania. Küldve van, hogy hordozza, megjelenítse, képviselje itt a földön mindazt, ami mennyei. Ez a tudás, ez a tudat, a küldetés tudat teszi, teheti gazdaggá az emberi életet.
Szomorú megtapasztalás, hogy az ember küldetését elfeledve, vagy inkább felcserélve valami másra nem tud mára adni, másokat gazdagítani, hanem elvenni igyekszik, azaz csak a maga gazdagsága van szemei előtt. Nem mennyei erővel uralkodik, óv és véd, hanem ember erővel, vagyis erőszakkal bitorol, elvesz és megsemmisít. Ettől soha, de soha nem lehet igazán gazdaggá, egyre csak koldusabbá.
Az igazi gazdag élet azonban soha nem nézi önmagát, hanem mindig a másikra figyel. Miként Istenünk is tette, azon az első Karácsonyon.
Ő adjon áldásokban gazdag Ünnepeket!
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





