Levegő – Mátyás Sándor

Levegő – Mátyás Sándor

Egy pápaválasztás alkalmával megkérdezték az új pápát, mi a szándéka: Ő odament az ablakhoz, szélesre tárta, beengedte a friss tavaszi levegőt, napfényt, és ezt mondta: „Aggiornamento": nyitás.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Erről a szóról első hallásra is számtalan gondolat jut az eszembe. Nemcsak a médiában állandóan hallott levegő munkacsoport, a káros szennyezőanyag kibocsátás kapcsán, hanem teljesen személyes élmények alapján is. Ugyanis mind a 4 gyermekünk születésénél jelen lehettem, és láthattam a csodát, miszerint az élet jele az első felsírás volt, ami azt jelenti: lélegzik, él a gyermek.

De soha nem felejtem el azt a másik élményemet sem, amikor a levegő minden kincsnél többet jelentett volna a számomra. Olyan 5 éves forma lehettem, és nem figyelve szeretteim szavára, beugrottam a számomra feneketlen mélységbe, és a medence aljáról néztem csak fölfelé, milyen messze is van ott fönn az élet. S mivel úszni nem tudtam, az uszoda aljáról fellöktem magam, odafenn egy nagy levegőt vettem, majd nagy csápolás közepette újra mélybe süllyedtem. Most mi lesz velem? Honnan jön a segítség? – Ekkor a partról egy kéz ragadott meg, a segítség felülről jött, és én nyugodtan fellélegezhettem. Nagyon hamar megértettem majd József Attila versét, amelynek a címe: Levegőt! Miszerint: „Én nem ilyennek képzeltem el a rendet"... majd „Az én vezérem bensőmből vezérel!" Tudtam, hogy a levegő sokkal több a levegőoszlop súlyánál, a légnyomásnál, a levegő mozgásánál, a szellőnél, de az orkánnál is. Annál nagyobb volt az örömem, amikor megértettem, hogy az óceánok planktonjai, ezek a pici élőlények több oxigént bocsátanak ki, mint az Amazonas egész vidéke együtt véve. Aztán később fölismertem azt is, hogy az életben a jelentéktelennek tűnő emberek, akik nem szerepelnek állandóan a címlapokon, akik a háttérben állva nem veszítették el emberi méltóságukat, egyre többet jelentenek a számomra. Miért? Mert ő körülöttük olyan jó légkört találok mind a mai napig... Mert bizony, ennivaló nélkül akár hetekig is kibírja az ember, innivaló nélkül napokig, de levegő nélkül percekig sem! Azt gondoljuk, attól tudományosak vagyunk, hogy azt mondod, hiszem, ha látom? A levegőt sem látjuk, mégis van. Az emberek levegőnek nézik Istent, én pedig tudom, hogy levegő nélkül nem lehet élni. Őbenne élünk, Őbenne mozgunk, az Ő nemzetsége vagyunk.

Olyan a hívő ember, mint a mélytengeri búvár, aki a mélyben dolgozik, de köldökzsinór köti össze a magassal. Én is meg kellett, hogy értsem, meg kell tanuljak fentről élni. Egy pápaválasztás alkalmával megkérdezték az új pápát, mi a szándéka: Ő odament az ablakhoz, szélesre tárta, beengedte a friss tavaszi levegőt, napfényt, és ezt mondta: „Aggiornamento": nyitás. Ha jó légkört akarsz, felfelé is, és egymás felé is nyitni kell. December 25-én megnyílott az ég felettünk. Ő is sírva jött el közénk, akinek a születésnapját ünnepeljük, jött, hogy örökre magához öleljen.

Vele együtt lélegzésben áldott és boldog a Karácsonyt!

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...