Kusnyír László – Óesztendőből az újba

Ismét eltelt felettünk egy év, amelyben annyi dolog történt, hogy fel sem tudnánk mindet sorolni. Persze a jellegzetes események, amelyek a legmélyebb benyomásokat keltették bennünk az elmúló esztendő vagy az idáig eltelt életünk során, teljes részletességgel sejlenek föl az emlékezetünkben. Ami rendkívül megörvendeztetett vagy végtelenül elkeserített bennünket, az sokáig újra lejátszódik még előttünk. Az örömöket, a jól alakult fejleményeket az átlagember szinte természetesnek tartja és viszonylag hamar napirendre tér felettük. Ezzel szemben jó néhány dolgot, különösen, ha betegségről, fájdalomról, gyászról, veszteségről van szó, még utólag is nehezen fogadunk el, hiszen nem is akarjuk igazán felfogni, feldolgozni azokat. Bár a lélektan általánosságban úgy tartja, hogy az elménk automatikusan igyekszik tudatalatti tartományba helyezni a bennünket ért negatív hatások emlékeit, az ember - míg ez az állapot bekövetkezik, - azért sok gyötrődésen megy keresztül. A slágerben is megénekelt „Csak a szépre emlékezem" szólásnak az igaza csak ezzel a meghagyással állja meg tehát a helyét. Ezért is van talán, hogy az esztendők váltása körüli napokban olyan különös, keserédes, kettős érzések töltik el sok ember szívét. Számot kell ugyanis vetni a múlttal, majd aggodalommal vagy reménységgel a szívünkben, de valahogyan mégiscsak tervezgetni kell a következő esztendőt. Vannak, akik ennek terhét azzal igyekeznek arrébb hessegetni maguktól, hogy nagy-nagy mulatozásba kezdenek és merülnek, halogatva a szembenézést az elszalasztott lehetőségekkel és a közelgő gondokkal, feladatokkal. A valóság azonban sohasem kerülhető meg, így előbb vagy utóbb mindenki kénytelen szembesülni azzal, hogy az egyik esztendő elmúlik, a másik pedig elkezdődik. Ez a bölcs embereknek kiváló alkalom arra, hogy Isten iránti hálával emlékezzenek a mögöttük álló év eseményeire, és a szükséges tanulságok levonása mellett igyekezzenek meghozni döntéseiket a jövőt illetően. Merengés és álmodozás helyett egyén és közösség számára egyaránt fontos egy ilyen értékelés a folytatás szemszögéből. Az újesztendőre vonatkozó jókívánságok között, kezdve az Istentől való megáldatástól, a boldogságon, örömön, gazdagságon, sikereken, egészségen keresztül a szerencséig elmenően sok-sok minden szerepel kinek-kinek lelkivilága, vérmérséklete szerint. Az emberek között végtelen nagy a különbség abban is, hogy ki mire vágyik, és mit kíván másoknak, de abban is, hogy ki milyen erőkkel és tényezőkkel számol, amikor a maga vagy a mások jövőjével kapcsolatban a váradalmait, jókívánságait elősorolja. Még ha a visszatekintés nem is ad alapot vérmes reményekre, és tervezhető, nagy eredményekre, attól függetlenül az ezek utáni vágyódás élénken jelen van a szívünkben. Belül titokban sokan úgy hiszik, hogy az eleddig teljesületlen álmaik talán egyszer valóban valóra válhatnak, s hogy most, a szilveszter éjjelén elhangzó jókívánságok elhangzása révén ez is ott rejtőzik az újesztendő nyújtotta lehetőségek között, csak kívánni és nagyon akarni kell. A találgatásokat vagy a számítgatásoktól tűzdelt hitetéseket mindig nagy érdeklődés fogadja, de ugyanez igaz a sikeres életvitelre vonatkozó vagy a rövid idő alatti meggazdagodás ígéretével kecsegtető, jó pénzért kínált, emberi hiszékenységre alapozó ötletekre is. Az emberek jobban szeretnek teljesítmény nélküli sikerekről fantáziálni, mintsem hogy maguk tennének érdemben valamit a saját érdekükben. Persze, egyáltalán nem helyesebb az sem, ha úgy véljük, a sikereinknek mi magunk vagyunk egyedül a kovácsai, következésképp, ha valami jól alakult, az nekünk, a saját rátermettségünknek, igyekezetünknek, szívós kitartásunknak köszönhető. Amennyiben pedig rosszul sült el bármi is, akkor meg biztos nem voltunk elég ügyesek, és az sem ritkaság, ha másokat kezdünk hibáztatni a kudarcokért. Mennyivel másabbá, valóságosan is boldogabbá válhat ezzel szemben mindazok élete, akik végre Isten gondolatai felől próbálják értelmezni az emberlét örök törvényszerűségeit, az egy-egy esztendő leforgása során jelentkező fordulópontjait. Életünk dolgait, esztendőjét ugyanis nem szemlélhetjük csak a magunk emberi, földi világának keretei között. Aki valóban boldog szeretne lenni, annak muszáj meghozni az élete legbátrabb döntését, azaz a továbbiakban mindent Istenre bízva kell élnie és fáradoznia, másoknak is, mint legfőbb jót, ezt kívánva. Krisztus Urunk azért jött el az első karácsonyon a mi világunkba, hogy az ilyen életre megtanítson, és Lelkével ebben folyamatosan segítsen bennünket. Mi – többek között – azért is vagyunk keresztyének, hogy a világ számára vonzó példát adjunk az értelmes életre, s hogy erre mi örömmel vállalkozzunk. Akár sikerek lebegjenek hát a szemünk előtt, akár elkeserítő körülmények árnyékolnák is be majd az előttünk álló napokat, az esztendők fordulóján tiszta szívvel álljunk tehát oda Istenünk elé, hálát adva minden eddigiért, és kérve, hogy utunkon Őbenne bizakodva, boldogan indulhassunk tovább.