György András – Az önzetlenség ereje

György András – Az önzetlenség ereje

Belépett a rendelő várótermébe, ahol szokás szerint sokan voltak, majd tépett egy sorszámot, és nagyjából kiszámolta, hogy körülbelül egy óra, míg sorra kerül.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Kisvártatva erős testszag kíséretében egy hajléktalan férfi csatlakozott a várakozókhoz, húzott egy sorszámot, és leült nagyjából arányos távolságra mindenkitől, a cetlit pedig maga mellé tette.

Többeket láthatóan zavarni kezdett a szag, ezért ablakot nyitottak, és szemrehányó pillantásokat vetettek a bozontos, büdös emberre. Feszült lett a hangulat, többen összesúgtak.

Egy jól öltözött, idősödő úr felnézett az újságjából, felállt, majd odasétált a lesütött szemű hajléktalanhoz, és leült mellé. A hajléktalan kicsit kényelmetlenül fogadta a közeledést, keveset szólt, közben reklámszatyraival babrált idegesen.

Ekkor nyílt a rendelő ajtaja, kilépett a nővérke, és szólította a következő sorszámot. A jól öltözött idősödő úr ránézett a cetlijére, majd egy gyors mozdulattal jelezte, hogy itt van, itt ül mellette. A hajléktalan férfi zavartan nézett fel szomszédjára, majd maga mellé, ahová cetlijét tette. Legnagyobb ámulatára tényleg az a szám feküdt mellette, amit a nővér hívott, gyorsan felkapta a két táskát, és becsörtetett a rendelőbe.

Mindenki elképedve figyelte a jelenetet, többen hálásan pillantottak az idős úrra - újra nyugodt lett a hangulat. Mekkora ereje van egyetlen önfeláldozó jócselekedetnek is... - futott át rajta -, majd kinyitotta az újságját, és csendben várt a sorára.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...