György András – Túró

Ölébe vette laptopját, hogy megnézze postafiókját, ám új levele nem érkezett, ezért kikereste azt, ami miatt úgy döntött, hogy hazajön.

Úgy kezdődött minden, hogy érettségi találkozóval kapcsolatos levelezés kezdődött osztálytársai között, aminek a végére valaki odaírta: „A Túró állítólag nagy beteg, és üzent, hogy nem jön."

Túrót - eredeti nevén Túróczy Sebestyén, fizika és matematika szakos tanár, aki szinte az egész osztály életét megkeserítette a gimnáziumi évek alatt - nem szerették, ezért lelkifurdalás nélkül átlépett rajta a további szervezkedés.

Az érettségi találkozót végül egy mindenkitől nagyjából egyenlő távolságban lévő panzióban tartották, ahol egykori osztályfőnöke felesége beszámolt Túró állapotáról: Tüdőrákja van, nagyon lefogyott, meg akarták műteni, de nem engedte, mindenkitől elzárkózott.

A hallott hír elvette kedvét a felszabadult bulizástól, és a találkozó további részét egyedül töltötte - keveset beszélgetett egyre jobb hangulatba kerülő osztálytársaival.

Túróczy Sebestyén, a nemesi származású katonatiszt, későbbi pedagógus sokat jelentett neki – alig volt tizenkét éves, amikor mint riadt tekintetű elsős gimnazista megijedt a második padban: „Osztály vigyázz!"

Hangja és a hozzá tartozó szálfa alkat úgy rántotta fel őket a padokból, mint nyegle marionett bábukat a művész keze - onnantól kezdve úgy nézett erre a hatalmas emberre a lelkében, mint közkatona a hadvezérre.

Irgalmat nem ismerve olyan tempót diktált az órákon, hogy időnként a tanártársai is igyekeztek enyhíteni rajta, de sikertelenül: „Kedves kolléga - hallotta nem egyszer a határozott választ -, gimnazistának lenni kiváltságos teher, és azt akarom, hogy átérezzék."

Kezdetben rettegtek tőle, és utálták az elvárt kiváltság-érzést, de a szigora hatott rájuk, fegyelmezettek lettek és összezártak, először pont vele szemben, és együtt lázadtak fel a rengeteg házi feladat miatt.

Túró tudomásul vette a lázadást, az órából alig telt el 5 perc, amikor becsukta az osztálykönyvet, felállt, és sétálni kezdett a tábla előtt, mint egy díszszemlén, végül megszólalt: - Örülök a lázadásuknak, látszik, hogy van önökben tartás, büszke vagyok önökre.

- Egy életre tanulják meg, hogy jó, „ha igát hordoznak ifjúságukban", csak a teher teheti önöket erőssé! - ezzel kiment a teremből, a meglepett kisdiákok a feszültségtől és a nem várt reakciótól egy pisszenés nélkül ültek, néhányan elsírták magukat.