Rácz Róbert – Kérdőjelek

Rácz Róbert – Kérdőjelek

Az osztály testnevelés órára készült. A diákok kisebb csoportokban mesélték egymásnak a „Kivel mi történt a hétvégén?" című végtelen történeteket. Ezt az idillt szakította félbe a csarnokba belépő testnevelő tanár öblös hangja: - Osztály vigyázz!

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Pillanatok alatt találta meg minden diák a maga helyét, majd ismét a tanár hangját lehetett hallani. De ez most már földöntúli bömbölés volt. Az 5 kilós medicinlabdák is megmozdultak a szertár bejáratánál, a rácsos üvegek belerázkódtak az üvöltésbe. A mászókötelek vasfelfüggesztései is megcsörrentek fent a magasban, a diákok lába pedig egyszerre gyökerezett bele a kissé már felpúposodott parkettába. – Húzza ki magát! Úgy áll ott, mint egy kérdőjel!

És mivel senkinek sem hangzott el a neve, mindenki magára vette az utasítást. Minden láb megfeszült, minden kéz szorosan feszült a törzs mellé, és minden mell és ál kissé megemelkedett, mert mindegyikük érezte, hogy ő az, aki kérdőjelként áll, pontosabban mindegyikőjük azt érezte, hogy ő maga a kérdőjel.

Az ember maga inkább tűnik kérdésnek mint válasznak. Ezért van az, hogy a vigyázban állás az egyik legtermészetellenesebb testtartás. Ez a póz nem az ember sajátja, ezért nem lehet sokáig ebben a pozitúrában lenni. Újból és újból követeli a test a hanyagabb, a kérdőjeles tartás visszaállítását. A testnek ebben a követelésében nem csak az anyag, a hús és a vér kívánalmai akarnak érvényt szerezni, hanem a lelkiség és a szellemiség is. Mert testünk tartása árulkodik személyiségünkről, lényünkről.

Azt mondod: Úgy állok, mint egy kérdőjel? Igen, mert egész lényem egy nagy kérdés.

Már gyerekkorban elkezdődött a „Miért korszakkal?". Miért zöld a fű és miért kék az ég? Miért is tanulok? Aztán folytatódott a kamasz években. Mi leszek, ha nagy leszek? Egyáltalán, nagy leszek? Mi végre vagyok a világban? Mitől lehetek boldog? És egyáltalán mi az a boldogság? És most a felnőtt kornak is megvannak a maga sajátos kérdései. Miért megy jobban a sora másnak? Miért jutott nekem olyan élet, amilyet naponként cipelek? Hol rontottam el? És bizton állítom, hogy az agg kor sem lesz mentes a kérdésektől. Van élet a halál után? És ha igen, milyen az? Hogyan jön majd el a végóra? És ott vannak a korszakoktól függetlenül a mindig visszatérő örök kérdések: Van-e Isten? Vagy tényleg minden egy „nagy bumm"-nak és véletlennek köszönhető? Ki az ember? Mi az ember? Lenni vagy nem lenni? És amíg nincsenek válaszaim, addig kénytelen vagyok úgy állni e földgolyóbison, mint egy nagy kérdőjel.

Tulajdonképpen meg is állapíthatjuk, hogy az életünk nem más, mint egy nagy válaszkeresés, és válaszok csak ritkán adatnak.

A mai napon azonban mégis kihúzom magam, mert egy kérdésre biztosan megtaláltam a választ: - Egyszer minden kérdésre választ kapunk.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...