Rácz Ilona – Vetés és aratás

Mielőtt a szántóvető ember elvetette volna a magot, tudta, hogyha célhoz akar érni, ha aratni szeretne, addig neki hosszú utat kell megtenni. Alaposan át kell gondolni, hogy mikor, hová, mit és mennyit kell elvetni. Nem mindegyik mag bírja a hideget, a tél viszontagságait. A talajt is alaposan fel kell lazítani, meg kell trágyázással erősíteni.

A jó gazda előkészítés nélkül sosem fogott hozzá a vetéshez. Átgondolt tervezés nélkül nem indult a földjeire. A gazda tudta, hogy mi kell a magnak.

Mindennapjainkban magától értetődőnek tartjuk, ha valamit elvetünk, az kikel, megnő, érlelődik és itt az aratás. Általános törvényszerűségnek tekintjük, hogyha valamibe befektetünk, erőt, időt, pénzt, akkor annak lesz hozadéka.

Gyümölcsöző emberi kapcsolatokra vágyunk. Megértő házastársra, munkatársra, szomszédra, embertársra. Automatizált világunkban ezekre is úgy akarunk szert tenni, hogy minél kevesebb idő, erő befektetésével a legtöbbet és legjobbat arassuk.

A jó gazda, amíg eljutott az aratásig, nemcsak a mag, de ő maga is átalakuláson ment keresztül. Sok mindenre tanította az időjárás, a tőle független körülmények.

Bizonyára nem szívesen gondolt rá, de gondolnia kellett arra, hogy nem lesz kedvező az idő, hogy a terméshozam elmarad a remélttől. Jégeső, árvíz, fagy, veszélyeztethetik a termést. Ennek ellenére, mégis hozzálátott évről-évre. Mégis készült töretlenül arra, hogy lesz aratás, lesz folytatás, lesz élet. Mert a vetés számára az életet jelentette. Ha élni akart, újra kellett próbálni, újra kellett indulni.

Vetéstől az aratásig pedig várakozni kényszerült. Egyetlen nappal sem tudta előrébb hozni az aratást. Vannak ugyanis tőlünk független körülmények, amelyeken bárhogy szeretnénk, nem tudunk változtatni. A nap fényét, a hótakaró melegét, a föld tápértékét, befogadó szeretetét nem tudja helyettesíteni. Amit tehetett, hogy reménységgel várt. Várta, hogy a földben titokzatosan elhaljon a mag, s az új szárba szökkenjen és megérjen.

A várakozás ideje, nem az elvárások ideje volt. Nem elvárásai voltak a gazdának a földdel, a maggal szemben, mondván én ültettem, én készítettem elő, itt bőséges termést kell betakarítani. A várakozásában ott volt az alázat, hogy ő ugyan megtette, legjobb tudása igyekezete szerint, amire képes volt, de az aratás titkokat hordozott. Várakozása nem tétlen, lemondó várakozás volt. Aktívan készült arra, hogy a föld megtermi majd vagy a 30, vagy a 60 vagy a 100 annyit, mint amit elvetett.

A jó gazda, aki előkészült a vetéshez, türelmesen várakozott, jó lelkiismerettel, felkészült a betakarításra, hogy learathassa munkája gyümölcsét.

Vetéstől az aratásig készülni türelemmel, alázattal, reménységgel várni, erőt próbáló feladat. De aki új magot akar az új barázdába vetni, annak új kitartásra, új reményre van szüksége napról-napra, évről-évre.

Így válik az asztalunkra letett kenyér életté.