György András – A szeretet mindent elfedez

Kilépett az utcára, és hatalmas szélroham csapta meg, kabátja megdagadt, akár egy vitorla, ezért behúzódott a fal mellé, hogy összegombolja.

Ebben a pillanatban a szél egy papírlapot ragasztott a ház falára, amire egy szimpatikus férfi és egy helyes kislány képét nyomtatták, kíváncsiságból megfogta a papírt, és amennyire a szél engedte két kezébe fogta, és olvasni kezdte.

A papíron, a fénykép alatt ez állt: „Apu, tudom, hogy ezen a környéken élsz valahol, meg akarok bocsátani, kérlek, jelentkezz!" - alatta név, cím, telefonszám. Megszokásból összehajtotta a lapot, zsebre vágta, és nekidőlve a szélnek elindult a dolgára. A sarokhoz érve különös látvány fogadta: egy lány haladt a járdán, kezében rengeteg ív papír, és azokat dobálta a magasba, hogy felkapja őket a szél.

Az egyik buszmegálló sarkában vagy tíz „szórólap" rekedt meg - ugyanaz volt mindegyik, mint amit az imént zsebre tett. Hamar utolérte a szórólapozót, és leszólította: „Ne haragudjon, de miért szemeteli tele az utcát a papírokkal, miért nem ragasztja fel inkább jól látható módon?"

A lány készségesen válaszolt: „Az elmúlt hónapokban végigragasztottam a környéket ugyanezzel a szórólappal."

„Az elmúlt héten kaptam a hírt, hogy édesapám hajléktalanként itt él a környéken, üveget és papírt gyűjtögetve tarja el magát, azt remélem, hogy így hamarabb magára ismer."

Megdöbbenve hallgatta a választ, tulajdonképpen számon akarta kérni a lányt a szemetelésért, de csak annyit tudott kinyögni, hogy nagyon drukkol, és megígérte, hogy ő is nyitott szemmel fogja figyelni a hajléktalanokat, hátha ráismer.

Továbbsietett, egyszer még visszanézett a „szemetelőre", és azon gondolkodott, vajon mi lehetett az apa bűne, amit a lánya ennyire kitartóan meg akar bocsátani.

Arra jutott, hogy tulajdonképpen mindegy, a szeretetnek mindegy, milyen bűnnel néz szembe, mert a „szeretet mindent elfedez..."