Rácz Róbert – Adáshiba

Most, hogy a köztelevízió megindította 3-as csatornáját, melyen régi műsoraiból készült válogatásokat lehet újra nézni, eszembe jutott a celluloid tekercsek képeivel együtt néhány emlékkép a televíziózás régebbi korszakából. Képzetemben megjelent az adásvéget, de sokaknak inkább a világvéget jelentő monoszkóp, felidéztem a hétfőknek szürkeséget és unalmat kölcsönző adásnélküliséget, és láttam gyerekkorom fekete-fehér készülékét, képernyőjén a gyakori felirattal: Adáshiba.

Az emlékekből ocsúdva állapítottam meg, hogy a régi képek ma is tovább élnek. Már nem a mai kor televíziózásában találkozunk ezekkel, hanem életünk egészére aktualizálhatjuk. Valóvilágunk show műsorában hősként pózol az adás nélkül élő ember, és világtévénken egyre gyakrabban olvasható az „adáshiba" felirat.

Amikor ezt a világmindenséget nem akarjuk szétszedni apró darabokra, hanem engedjük, hogy teljes egészében mutassa meg önmagát, akkor felismerjük az univerzum legalapvetőbb törvényeit. Az egyik legismertebb univerzumtörvény, az egyensúly törvénye. Minden egyensúlyra törekszik a kozmoszban, azaz minden az egyenlő mértékű adás-kapás elven működik. Ad a föld termést, ad a fa gyümölcsöt, ha gondoskodást kap, ad a természet éltető elemeket, ha kap odafigyelést és védelmet, ad a művészet szépséget, esztétikumot, ha kap még inspirációt, ihletet és így tovább. Ezt a törvényt azonban az ember mindig felül akarta és akarja írni. E szerint a törvény szerint már nem kell adni, csakis elvenni, és lehetőleg mértéktelenül. E törvény szülte a mindig profitra éhes kereskedelmet, ez szülte a társadalmi igazságtalanságokat, és ennek eredménye csontjaira lecsupaszított Földünk. Ne áltassuk magunkat! A piac, a biznisz nem az adok-kapok elven működik. Itt nem az egyensúly fenntartása a döntő, hanem épp ellenkezőleg az egyensúly felborítása a cél. Elfelejtettünk adni. Hiba csúszott adni tudásunkba. Nekünk már csak muszáj adakozásaink vannak. Kényszeredettek, mondvacsináltak. Csak elvenni, csak bitorolni, csak szerezni. Ez a mi törvényünk. Korunk adáshibában szenved. Elveszítettük a minden kényszertől megszabadult ember legjellemzőbb képességét, az adni tudás képességét.

Az univerzum egyensúlyra törekvő törvénye azonban helyet kér magának, és követeli részét. Most még engedi az adásnélküliséget. Ám mindeneknek végén mérleggel várnak bennünket, és a kibillent igazság mérlege nyugalomba vágyik. A mindig elvevőnek ott már adnia is kell. Számot kell adnia.