Czinke Sándorné Tarsoly Eszter – A szavak ereje

Czinke Sándorné Tarsoly Eszter – A szavak ereje

Egykor – két ember megegyezéséhez – elég volt egy igen kimondása – és mellé, (mintegy megerősítésként) egy kézfogás. Aztán valami elromolhatott, vagy megszűnhetett, mert ezt „a szó elszáll, az írás megmarad" törvénnyé lett szokása követte.

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

Ma pedig már engedélyek, szerződések, nyilatkozatok sűrűjében tévelygünk és, aki nem ismeri ezek járható ösvényét, bizony könnyen pórul jár. Mindenhez papír kell: attól érvényes és hiteles két ember kapcsolata, ez bizonyítja a megszületett gyermek létezését, s az anyának ötévente igazolnia kell a házassági levél megújításával, hogy gyermekeinek hitvese az apja. Lassan-lassan oda jutunk, hogy már nemcsak a hivatalos közeg követeli az írásos bizonyítékokat, hanem már az egymáshoz legközelebb álló emberek sem hisznek a szónak.

Egy fiú és egy lány egymás kezét szorongatva álltak a villamosmegállóban:

Akkor jössz holnap? – kérdezte a lány.

Igen – hangzott a válasz.

De, nehogy elfeledkezz róla, biztos ott leszel? Esküdj! – erősködött a lány. Megmondtam, nem?! – csattant fel a fiú. – Papírt is adjak róla?...

És a lány könnyes szemmel szállt fel a begördülő villamosra.

Hova tűnt a szavak ereje? Miért nem hisszük el valakinek a válaszát, a szándékát csak akkor, ha valami biztosítékot is ad rá? Naiv szándék lenne bebizonyítani, hogy két vadidegen ember is megoldhatná az ügyeit papírok és nyugták halmaza nélkül, de hogy két egymást szerető és ismerő ember között is hiteltelenné legyen a szó?!

Úgy tűnik, a kimondott szó - mára - valóban erejét vesztette. Lerongyolódva, kifakulva küzd a jelentéktelenség árjával. Valójában azonban, – mint a sikertelenül elpusztítani kívánt vírus – új alakot öltve, fegyverként él tovább. És az ember nem tud bánni ezzel a fegyverrel. Azért kell a sok irat, nyugta, bizonylat, számla és elismervény, mert a kimondott szó megfogalmazója ellen felhasználható. Le kell írni, hogy erejére a toll és papír bilincse nehezüljön, hogy hatástalanná, mozdulatlanná, erőtlenné tegye, mert az igen már nem igent és a nem sem nemet jelent, csak akkor, ha látható, lepecsételt és iktatott bizonyítéka van...

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...