Czinke Sándorné Tarsoly Eszter – A szavak ereje

Ma pedig már engedélyek, szerződések, nyilatkozatok sűrűjében tévelygünk és, aki nem ismeri ezek járható ösvényét, bizony könnyen pórul jár. Mindenhez papír kell: attól érvényes és hiteles két ember kapcsolata, ez bizonyítja a megszületett gyermek létezését, s az anyának ötévente igazolnia kell a házassági levél megújításával, hogy gyermekeinek hitvese az apja. Lassan-lassan oda jutunk, hogy már nemcsak a hivatalos közeg követeli az írásos bizonyítékokat, hanem már az egymáshoz legközelebb álló emberek sem hisznek a szónak.

Egy fiú és egy lány egymás kezét szorongatva álltak a villamosmegállóban:

Akkor jössz holnap? – kérdezte a lány.

Igen – hangzott a válasz.

De, nehogy elfeledkezz róla, biztos ott leszel? Esküdj! – erősködött a lány. Megmondtam, nem?! – csattant fel a fiú. – Papírt is adjak róla?...

És a lány könnyes szemmel szállt fel a begördülő villamosra.

Hova tűnt a szavak ereje? Miért nem hisszük el valakinek a válaszát, a szándékát csak akkor, ha valami biztosítékot is ad rá? Naiv szándék lenne bebizonyítani, hogy két vadidegen ember is megoldhatná az ügyeit papírok és nyugták halmaza nélkül, de hogy két egymást szerető és ismerő ember között is hiteltelenné legyen a szó?!

Úgy tűnik, a kimondott szó - mára - valóban erejét vesztette. Lerongyolódva, kifakulva küzd a jelentéktelenség árjával. Valójában azonban, – mint a sikertelenül elpusztítani kívánt vírus – új alakot öltve, fegyverként él tovább. És az ember nem tud bánni ezzel a fegyverrel. Azért kell a sok irat, nyugta, bizonylat, számla és elismervény, mert a kimondott szó megfogalmazója ellen felhasználható. Le kell írni, hogy erejére a toll és papír bilincse nehezüljön, hogy hatástalanná, mozdulatlanná, erőtlenné tegye, mert az igen már nem igent és a nem sem nemet jelent, csak akkor, ha látható, lepecsételt és iktatott bizonyítéka van...