Czinke Sándorné Tarsoly Eszter – Sikeresség

S ha elértük, hogyan tartható meg? Az-e egyáltalán, aminek mi véljük? Mit von maga után? És kin múlik? Egy adag mázli kell hozzá, vagy korlátaim békés elfogadása, csendes szelídség, a megfontoltság és nyugalom bölcsessége, az „amit kapok azzal élek" elégedettsége? Elérhető-e valamilyen módon, vagy várni kell rá, amíg „beüt"?

A könyvesboltok polcai, sőt még az aluljárók hirtelen összedobott állványai is roskadoznak a sikerről szóló „szakirodalomtól": Hogyan legyünk sikeresek? Valósítsd meg önmagad! Életed kulcsa a siker! – és még sorolhatnám, hány és hány sikerre buzdító iromány hívogatja a sikeresség után ácsingózókat. De ki a sikeres ember? Sikeres az – szoktuk mondani –, aki mindent elér, amit csak szeretne, aki megvalósíthatja és meg is valósítja az álmait, terveit. Sikeres az, akinek minden jól megy. Sikeres az, akinek mindene megvan. De megvan-e valóban mindene? Megvan-e az elégedettsége, a békessége is, vagy csak azért küzd annyit, hogy valamiképpen kitöltse az életét magába szippantó hatalmas ürességet? Egyrészt ott bujkálhat bennünk az irigység, a „bárcsak én is ilyen lennék" sóhaja, mert csak azt látjuk, mennyire könnyű a sikeres ember számára az élet. Előtte minden ajtó nyitva, minden és mindenki a rendelkezésére áll. Nincs gondja a holnapra, nem rettentik a számlák, nem fél a munkahelyi leépítésektől, nem orrol rá a főnök, mert saját, sikeres vállalkozása van. Másrészt, jó, ha egy kissé félretesszük a látszatot és feltesszük a kérdést: Vajon boldoggá teszi-e a siker? Értékes-e számára az, amit elér? Boldog-e, elégedett-e mellette a családja, a környezete? A sikeresség egy tudatos, standard állapot, vagy körülmény – és hangulatfüggő? Mert ha a sikeresség csak egy fényben pompázó szappanbuborék, amely egyik pillanatról a másikra szétpukkad, akkor köszönöm, de a magam sikertelensége számomra a legnagyobb siker.