Dr. Kádár Zsolt – Tanulni, de miért?

Dr. Kádár Zsolt – Tanulni, de miért?

Van-e értelme a tudományos-technikai fejlettség e mostani fokán matematika példákat gyakorolni, egyenletekkel bajlódni, képletekkel foglalkozni? Egyáltalán van-e értelme ma is elindulni az iskolák kapui felé?

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A hetvenes évek második felében már Magyarországon is lehetett kapni zsebszámológépet. A kor csodájaként vonult be nagyon sokak életébe igen rövid idő alatt, ez az emberi memóriát bravúrosan utánzó, vagy éppenséggel helyettesítő készülék. Felnőttek és gyermekek kezdetben ki nem mondott kételkedéssel ütötték be a nehezebbnél nehezebb számtani sorokat, próbára téve a parányi gépezettet. A zsebszámológép azonban mindig pontos adatokat közölt, ezredszázalékosnál is pontosabbat. S mindezt várakozási idő nélkül azonnal, könnyed eleganciával jelezte a pirosan, vagy zölden világító kijelzőjén.

A zsebszámológép olcsó volt és elérhető a legszélesebb rétegek számára. Kezdetben a számok embereinek munkáját volt hivatott segíteni, de nem kellett hozzá sok idő, hogy a kisiskolások is taneszközként kezdjék használni. Volt aztán olyan idő is, amikor nemkívánatosnak nyilvánították, hiszen magában hordozta a veszélyt, hogy feledésbe merül az emberi elme egyik nagyszerű képessége, a civilizációs kultúra egyik meghatározója - a számolni tudás. Ezért aztán élelmes diákok csak titokban, rejtve használhatták, a helyettük dolgozó és hibátlan eredményeket felmutató örök társat.

Dolgozzunk akár a reáltudományok területén, vagy munkálkodjunk a humán oldalon, legyünk diákok bármely életkor szerinti iskolában, tartozzunk a fiatalabbak vagy az idősebb generáció közé - napjaink megszokott társa a zsebszámológép. A család szinte minden tagja rendelkezik különbejáratú, táskában, zsebben, kulcstartón vagy tolltartóban hordott számológéppel. Ma a computerek, mobiltelefonok világában azok menüjének egyik szerény, de kihagyhatatlan szolgáltatásaként beépítve - előhívható, azonnal használható.

Nem kell törni a fejünket a bonyolult összeadásokon és kivonásokon, nem kell papírt, ceruzát keresni, hogy elosszuk a tizedes törtet a tizedes törttel, vagy meghatározzuk a százaléklábat, gépünk mindent tud, mindenhez ért, minden betáplált adatot rögzít, kombinál és produkálja az elvárás szerint, az agyunkat helyettesítő mutatványt.

Kell-e ezután mégis tanulnunk, szorzótáblák nehéz összefüggéseivel bajlódnunk hat-hétéves korunktól? Van-e értelme a tudományos-technikai fejlettség e mostani fokán, - melynek csupán apró jele az asztalunkról hiányozhatatlan zsebszámológép – matematika példákat gyakorolni, egyenletekkel bajlódni, képletekkel foglalkozni? Egyáltalán van-e értelme ma is elindulni az iskolák kapui felé?

A zsebszámológép azonban valami másról is szól. Nemcsak a könnyen elérhető eredményekről, hanem évezredes kitartó munkáról, tapasztalatról, az emberi elme, a test és a lélek gyötrődéséről, a felfedezés adta kivételes örömről. A zsebszámológép az alapokra utal, a tanulás és tudás fundamentumára. Mert csak úgy működik, ha betáplálják, miniatűr technikák révén belehelyezik - a négy alapművelet által jelentett világot átfogó és rendező csodát - az ember kiküszködött tudását.

Életünk alapja, kincse és küldetése, hogy értelmes lények, gondolkodó emberek vagyunk. Valaki, túl minden emberi értelmen és általunk érzékelt határon - belénk helyezte ezt a kincset. Beprogramozott - a modern meghatározás szerint, hogy az Ő képmásaként élni - Tőle tanuljunk, reménységünket Őbelé vessük. Hozzásegít ahhoz, hogy azonnal tudjuk a jó megoldást, naponta Tőle tanuljuk a módszert - a bonyolult képletű élet nehézségi közepette. Tőle tudjuk, hogy azért vagyunk, hogy el nem fogyó szeretetének visszatükrözői legyünk. Bárcsak, olyan gyorsan készek lennénk ma is(!) a szeretet cselekedeteire, apró gesztusaira, problémamegoldó szavaira, mint amilyen gyorsan, egy gombnyomásra hozza a kívánt eredményt - a betáplált zsebszámológép...

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...