Dr. Dienes Dénes – Boldogság
Egész életünk fő mozgató rugója a boldogság keresése. Ez a lényege tulajdonképpen minden valamire való vallásnak, filozófiának, az úgynevezett szép tudományoknak (irodalom, művészetek), s valójában erről szól az egész élet.
Egy alkalommal valaki utazásainak élményeiről beszélt egy szűkebb társaságban. Elmondta, hogy a távol-keleten is járt és megfigyelte, hogy nagyon sokan élnek – európai szemmel nézve – pusztán csak a mának. Nem izgatják ezeket az embereket a holnap gondjai, leginkább csak azzal törődnek, hogy az adott napra rendelkezzenek a megélhetéshez szükséges feltételekkel. Beszámolójához a véleményét is hozzáfűzte: elfogadhatatlannak találta, hogy az ember ne törekedjék a javak felhalmozására, hogy a holnap gondját ne igyekezzék már ma megoldani. „Szörnyű, ahogy ott élnek" – fejezte be elbeszélését.
A pillanatnyi csendben valaki megszólalt a társaságban: „nem az a kérdés, hogy hogyan élnek, hanem, hogy boldogok-e".
Szöget ütött fejembe ez az egyszerű megjegyzés. Hiszen egész életünk fő mozgató rugója a boldogság keresése. Ez a lényege tulajdonképpen minden valamire való vallásnak, filozófiának, az úgynevezett szép tudományoknak (irodalom, művészetek), s valójában erről szól az egész élet. Óriási energiákkal küzdünk a mindennapokban a magunk helyén a boldogságért, miközben maga a küzdelem lesz fontossá – pedig a lényeg a cél: boldogok vagyunk-e. Már a kérdés feltevéséről is elfeledkezünk, annyira fontossá válik számunkra az, hogy hogyan élünk, ahelyett, hogy arra gondolnánk: miért élünk.
Ismerjük a boldogságnak olyan tömör magyarázatát, amely a miértből indul ki, ezért elképzelhetőnek tartja a boldogságot ott is, ahol a hogyan szemlélet azt kizárja. Egy hozzávetőlegesen kétezer évvel ezelőtt élt fiatalember tanította azt, hogy lehetnek boldogok a sírók is, a szegények is, az üldözöttek is, a betegek is... Boldog lehet – tennénk hozzá mai közkeletű meghatározással – az átlagember is, nem csak a sztár...
Tapasztalom és vallom, hogy ennek a fiatalembernek igaza volt.
− Szörnyű lenne ez az élet az ő igazságának valósága nélkül.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





