Ferenc József – Falusi romantika

Kisgyerekként emeletes házban nőttem fel, a lakótelepi játszótér és az iskola utáni kerülőutak jelentették a friss levegőt. Azaz jelentették volna, ha nem lett volna falusi nagymamám! Mint olyan sokan a nemzedékemből, én is falun töltöttem a nyarakat, összebarátkoztam az ottani gyerekekkel, megismerkedtem a libaőrzés, patakduzzasztás és lavórban fürdés élményeivel. Hosszan lehetne ecsetelni az elvárosiasodás szociológiai okait, az biztos, hogy a városi gyerekek egészséges fejlődését nagyban segítették a vidéki nagymamák, az onnan kapott tojás, kolbász és tyúkhús. Nem beszélve a levegőről, napfényről és mozgásról, ami ott ért minket. Az elmúlt ifjúság szép emlékei, a mai világ mesterséges, import élelmiszerei és minden bizonnyal még sok más indíthatja be a falusi romantikát: muskátlis kisablakok, csendes esték tücsökzenével, csillagfényes éjszakák hívogatnak egy-egy hétvégére, és csábítanak bátrabbakat akár vidékre költözésre is. Van, aki őrzi, ápolja a szülői házat, van, aki nyaralónak vásárol jó helyen lévő falusi portát, más egész évre kiköltözik, visszatér a mezőgazdasághoz, tanulja újra a rég elfelejtett praktikákat. Ők tudják, hogy a falusi levegő, a csillagos ég, a szép zöld csak egy része az igazságnak. Igazsága van a sárnak, a hosszú esős novembernek, könyörtelenül igazak a januári hosszú esték, amikor már nem várjuk a karácsonyt, és még nagyon messze van a tavasz is. Ilyenkor nappal sincs sok fény, ami látszik, az szürke, nyirkos, főleg olyan hó nélküli télen, mint ez a mostani is volt. Meg kell találni egymást, a barátokat, hogy ember az embernek adjon örömet, a szürkeségbe fényt. Jó, ha van kihez elmenni egy vacsorára, egy kis beszélgetésre, jó, ha a férfiak megnézik egymás pincéjét, vagy segítenek egymásnak a disznótoron. Valódi emberek közt válogatni nem nagyon lehet: a közösségi oldalon kereshetünk ismerősöket, letilthatunk bárkit. Városon nem ismerjük csak azokat, akikkel közös dolgaink vannak. Falun mindenki együtt él ma is. Nehéz titkot tartani. De ha valaki nem csak saját magát, hanem a másik embert is tiszteli, becsüli, elfogadja, ha igyekszik, dolgozik, és nem csak vár, de ad is segítséget, az jó közösségre talál. A mai magyar falvaknak létkérdés, hogy alkalmazkodjon a változó világ körülményeihez. A pályázati rendszerhez, az átalakuló mezőgazdasághoz, az idegenforgalom elvárásaihoz. Hogy tényleg éljen a falu, nem elég a turizmust fejleszteni: a hagyományos vidéki életet akkor lehet hitelesen bemutatni, ha az létezik. Ha van, aki tehenet tart, és megél belőle, ha érdemes szántani, vetni, és van aki vállalja a kockázatot. A vidéki embernek régen is sokoldalúnak kellett lenni, ma ez hatványozott: nem csak az állatok, növények, a természet rendjét kell ismerni, de jogszabályokat, papírokat is. Ebben segít, ha vannak olyan fiatalok, akik tanulnak, látnak, és mernek vidéken élni. Cserébe megkapják a tiszta, gyakorlatilag bio élelmiszereket, a friss levegőt, igaz barátokat. Nem csak a romantika miatt, hanem az emberi életért is érdemes vállalni a vidéki élet nehézségét.