Pásztor Gyula – Egy falat kenyér

Évekkel ezelőtt történt, hogy egy idős asztalosmestertől kértem valamilyen segítséget. Hallatlanul készséges volt, s érdeklődésemet látva nemcsak azt végezte el, amit rábíztam, hanem közben több hasznos szakmai fogásra is igyekezett megtanítani. Még többre is, mint gondolta. Néhány mondata ugyanis azóta is visszacseng a fülemben. Mert amikor leállt a gyalugép, tovább beszélgettünk. Egyszer hirtelen témát váltott, mint akinek olyasmi jutott eszébe, amit meg nem osztani súlyos mulasztás, s így szólt: „Tudja, a minap este egy falat kenyeret vettem éppen magamhoz. Ránéztem, s úgy betelt a szívem hálával, hogy meg kellet állnom. Csak néztem, és gyönyörködtem."

Sok év telt el azóta, de ez a jelenet sokszor eszembe jut és elgondolkoztat. Hogyan lehet egy falat kenyérnek ennyire örülni? Úgy, ha valami, vagy valaki segít, hogy tudjak egyszerűbb lenni. Ha őszintén le tudok mondani arról, amivel éppen az egyre növekvő, egyre újabb igényeimet igyekszem kielégíteni, akkor kisebb, megszokott dolgokat is észre tudok venni. Ha szabaddá tudok lenni attól a szemlélettől, hogy a napi örömhöz, a komfortérzethez egyre több, egyre újabb élmény kell, akkor egyre kisebb, egyre egyszerűbb tárgyak és események is szóhoz jutnak, és beszélni kezdenek. Még egy falat kenyér is. El tudja mondani a történetét. Története lesz. Ajándék lesz, sőt annál is több: csoda, az élet egyik legnagyobb csodája, amely táplál és megelégít. Aztán kiváltság lesz, hogy van. Talán nem is csak egy falat, hanem annyi, amennyire szükségem van, vagy még több. Hiszen nem természetes ez, végképp nem. Még akkor sem, ha eddig ez soha nem tűnt fel. Aztán megújul az íze és az öröme, talán nem is csak egy étkezés erejéig.

És ennek a csodának társai lesznek. Feltűnik, ha járni tudok, s nem fáj közben semmim – vagy annak ellenére, hogy fáj. Megújul a ruhám, s nem a különleges mosószertől, hanem attól, hogy újra észreveszem, milyen szép, vagy milyen jó meleg. Csodává lesz a napsütés és az eső, egy-egy útszéli virág színe és illata. Észreveszek embereket, akik talán évek óta ott vannak mellettem, a házastársamat, gyermekeimet, munkatársakat, vagy egyszerűen az úton szembe jövőket. S ha nem az fogalmazódik meg újra akaratlanul is bennem, hogy mi hasznom belőlük, mivel bántottak, terheltek meg éppen, akkor túlláthatok a talán közönyös arcukon, pillanatnyi viselkedésükön, vagy megszólalásukon, s ajándékká lesz a másik. Csodává, meg lehetőséggé, hogy tehetek érte valamit, mert szabad vagyok. Olyan örömet leltem, amit nyugodtan megoszthatok. Nem kevesebb lesz, sőt szaporodik, mert annyi minden betölti a szívemet hálával. Az is, hogy szólhatok, sőt az is, hogy hallgatni, meghallani tudok. S ha nem köt az, hogy jól kell járnom, különben vesztes vagyok, akkor adni is tudok. És ez újabb rácsodálkozást jelent, mert észreveszem, hogy megint többet kapok, mint adok. Mert valaki csodálatosan rendezte be ezt a földi életet.

Böjt időszakát éljük így Húsvét előtt. Ha ez nem az újabb fogyókúráról, meg az évi méregtelenítésről szól csupán, hanem a kevesebbel való megelégedésről, akkor még egy falat kenyér is beszélni kezd, s betölti a szívünket hálával. Ilyen napra érdemes elindulni.