Kovács József – Kikapcsolódás és bekapcsolódás
Kivel nem fordult még elő, hogy előkészítette a kávéfőzőt, mindent odakészített, csak éppen elfelejtette bekapcsolni, vagy éppen alágyújtani. És csak várta-várta a kellemes gőzt, az illatot, az aromát is szinte érezte a szájában és szomorú volt a felismerés: Jaj, nem kapcsoltam be. A lehetőségnek nincs illata, nincs íze...
Avagy bekapcsolás. Akár autóban szól a rádió, akár otthon, a konyhában, a szobában: működik. Teljesíti feladatát. Be van kapcsolva. Eddig csak készen állt, készenléti állapotban volt: mondhatjuk: egy volt a lehetőségek közül. Mert csinálhatunk mást is reggelenként, nézhetünk tévét, ülhetünk csendben, bámulhatunk – talán bámulunk is ki, az ablakon – vagy várhatjuk, amíg a hajnalból derűs, napfényes reggel lesz. Bekapcsoltuk a rádiót: hallgatjuk a híreket, bekapcsoltuk a kávéfőzőt, útra kelve felhúzzuk a cipőnket, nem felejtjük el bekapcsolni a biztonsági öveket, bekapcsolt a szemünk, az agyunk, bekapcsoltak a mozdulataink. És bekapcsoljuk magunkat a mozdulatainkkal a mai nap perceibe, óráiba. Bekapcsolódunk, hogy működjünk...
Addig csak lehetőségek, mozdulásra-indulásra váró dolgok a tárgyak, addig csak lehetőség egy új nap reggele. Mert a mozdulat, mely kávéfőzőt kapcsol: csak egy pillanat, mégis létrehozója egy teljesen új helyzetnek- micsoda különbség van kávé előtti és kávézás közbeni hangulat között! És bekapcsolt aggyal fogjuk fel a világ híreit, bekapcsolt szemmel nézzük a mai napi teendőinket, bekapcsolt telefonjaink várják a mai hívásokat, bekapcsolt biztonsági övekkel autózunk munkába, iskolába, ahová kell. Ott pedig: iskolában, munkahelyen, otthoni teendőinkben bekapcsolódva a napi munkába próbáljuk elvégezni feladatainkat, próbáljuk tartalommal megtölteni a napjainkat, percek és órák telnek el - működünk.
Működnek körülöttünk a tárgyak, működnek a gépek, a munkatársak, a barátok... érkeznek a hívások telefonjainkra, apró üzenetek mindenfelől nagy számban. Mégis, az az egyszerű mozdulat, ami bekapcsol, az a másodpercnél is rövidebb idő, mely eltelik, míg használatba veszünk valamit, határoz meg minden későbbi munkát. Be kell kapcsolnunk és be kell kapcsolódnunk ahhoz, hogy működésünk lehetősége valóság legyen. Mert a lehetőség még nem eredmény, a lehetőség nem dolgozik, nem véd meg, a lehetőségre nem lehet építeni.
Kivel nem fordult még elő, hogy előkészítette a kávéfőzőt, mindent odakészített, csak éppen elfelejtette bekapcsolni, vagy éppen alágyújtani. És csak várta-várta a kellemes gőzt, az illatot, az aromát is szinte érezte a szájában és szomorú volt a felismerés: Jaj, nem kapcsoltam be. A lehetőségnek nincs illata, nincs íze. Vagy a már említett biztonsági öv példája is ilyen. Hány és hány emberi életet mentett volna meg az autó biztonsági öve, ha... be lett volna kapcsolva. Egy mozdulat- az öv kb. 40 centit nyúlik és már véd, visszafog, segít. De csak tehetetlenül lóg, testünkhöz közel és nem véd, ha nincs bekapcsolva. Ahhoz, hogy működjön valami, ahhoz, hogy munkát, feladatot végezzen, be kell kapcsolni. Most szól egy rádióból, egy bekapcsolt rádióból az Útravaló, s aki hallgatja, egy bekapcsolási műveletet mindenképpen elvégzett.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





