Szalay László Pál – Hűség

Kockázatos utazás visszanézni az idő és egy kapcsolat hajnalára. Még ha a nap nem is szívta ki a színeket a fotópapírból, érezzük az ünnep, a lelkesedés, a báj a múlté. Valaki/valami megváltozott. Lekerült a fess zakó, a habcsók ruha, félénken visszahúzódott a haj, a kimért, hiú testtartás, lágyabb, ívesebb vonalakba torkoll.

De ha csak ennyi lenne. Az élettörténet sorssá vált, az események nem csak a testen hagynak barázdát, hanem a lélek mélyszántására is készek. Ami felül volt alulra került, s fordítva. Nincs ebben semmi furcsa, hiszen a házassági esküben pontos hívószavak rögzítik az eljövendő változást. Kísértések, próbák, tűrés, szenvedés, betegség, halál. Kimondva könnyű, a hangszálak és a levegő részecskéi elbírják, de az élet belesajdul. A szerelemálomból ébredés hajnali félhomályában össze kell kaparni, ami emlékeztet, ki is az ágy másik lakója.

Nem szükséges, hogy így történjen. Mert a párunkban történő változásokra, bármily irányúak is, mi magunk is hatással vagyunk. A másik azzá válik, amit tükrözünk felé, ami a szemünk fénykörében megcsillan, amiről szavaink dallamívei árulkodnak. Egymás történeteiben ott vagyunk, nem maradunk le, sőt azért teszünk, hogy kettőnk közös sikere legyen a változás. „Szeretlek önmagam helyett, örökös változásban is, örökös halkulásban is..." - ahogyan Zorán énekli. Az alakulás, a változás így nem szül kedvezőtlen következményt, tarthatatlan, vállalhatatlan helyzetet, hanem a házasság, a kapcsolat ereje, szíve lehet. Jack Nicholson a „Lesz ez még így sem" c. filmben röviden és szimplán ezt így fogalmazta meg: „Csak miattad akarok jobb ember lenni."

Ahhoz, hogy az átalakulásnak részesei és tanúi legyünk, hűnek kell maradnunk a másikhoz. Nehéz leírni ezt a szót, amikor társadalmunk teljesen súlytalanná tette. Nem azért mert megszegi, hanem mert nem is szándékozik ilyet ígérni sem. Félreértjük a szót, ha azt gondoljuk, hogy csupán pőrére vetkőzve, testünket kiszolgáltatva, érzékeink ingoványára lépve lehetünk hűtlenek. Az árulás nem a vár feladásával, a várkapuk kinyitásával kezdődik, hanem értékének lebecsülésével. Jelzés értékű a szép szó, az előzékenység, a mások előtti nagyra tartás, a figyelmesség és a megbecsülés kifejezése. Beszédes, ha tréfa tárgyává tesszük személyét, ha pletyka szintjére süllyesztjük a problémáinkat, esetleg ha a létét is elhazudjuk.

Kovács Ákos: Hűség c. számának egyik mondata így hangzik: „A hűség a legkegyetlenebb béklyó." Ezt most szűrjük át Füst Milán: Feleségem története c. regényének zárásán, és adjunk neki időt, hogy hasson. Störr tengerészkapitány egy könnyű nőcskét vesz feleségül. Gondolja, ideális társra talált. De a szerelem erősebb nála és erősebb a halálnál. Felesége hűtlen lesz hozzá, majd a férfi sem lesz rest visszaadni, amit kapott. Válásuk után a kapitány új életet kezd, s mindenben tervét szerencse kíséri. Elhatározza, hogy ad még egy esélyt magának a társas létre, s lánykérőbe indul. A busz ablakából ekkor meglátja egykori feleségét. Mit sem változott az idő múlásával, lénye csupa fény, szikra, mint egy jelenés. Störr kapitány kezei remegni kezdtek, hódító útja megbicsaklott, a virág a földre hullt. Felhagyott végleg házasodási tervével. Az elszakíthatatlan kötelék – felesége ekkor már hat éve halott – ebben a pillanatban tudatosult benne: „Mert nem ő ment ott, hanem én magam, - mintha csak két szemem elment volna sétálni, s most szembe jönne velem az utcán. Mert nem tudom én őt megkülönböztetni magamtól, még képzeletemben is összecserélem."