Bölcsföldi András – Feszültség

Sík Sándor zárójelének üzenete

(Nem is harmadik igazán, -
Isten türelme is feszült a pattanásig:
Csak egy éj, egy nap, egy hajnali perc)

Feszültség. Már maga a szó is feszültséget kelt. Hiszen valami olyan jelenségről beszél, ami látszólag nyugalmi állapotot jelez, kívülről nem látszik semmi, de amiben belül szüntelen mozgás, változás, bizsergés, áramlás van. Nyugtalan vagyok. Nagyon szeretnék koncentrálni, de így éppen nem megy. A feszültséget többnyire rosszul éljük meg. Úgy is írhatnám: feszülten. Mert itt energiák mozdulnak, elektronok vándorolnak. Ezer tűvel szurkálnak. Valami elemi erővel szalad bennem. Amúgy nyugodt vagyok.

Az épületekben meglévő egymást kiegyensúlyozó, húzó, nyomó erők gyakran lenyűgöznek. Amikor egy épület magát tartja fenn. Sokszor rácsodálkozom és nem értem: egy kupola, egy boltív, mely hatalmas és súlyos kőtömbökből áll, vajon miért nem zuhan le és össze? Megdöbbentenek az ókori épületek monumentális kövei. Csodálattal tölt el például Rómában a Pantheon hatalmas ívű kupolájával. Mi tartja meg évszázadok óta? A feszültség? Építészek szerint igen. Helyesebben fogalmazva a boltozati nyomás nyomó-feszültséget ébreszt a boltozat anyagában. Nélkülözhetetlen eleme az épületnek a feszülés, melyet az anyagok hordoznak. Éppen a feszültség adja a nyugalmat. A nyomás. Az összetartás. Az ív. A stabilitás. A feszülés.

De ilyet érezni egy színházi előadás előtt is. Ülsz a leeresztett függöny előtt, a nagy bordó bársony békésen pihen, de te tudod, hogy mi van. Fesz van. Premierkor még inkább érezni a feszültséget, szinte „tapintani lehet" a függöny mindkét oldalán. Vajon sikerül-e minden, amit elterveztek? Vajon mi lesz, úgy történik-e ahogy volt? „Átjön-e" az előadás? Átröpül-e az angyal a színpad fölött? Bekövetkezik-e a katarzis?

Feszültség egy családban. Van olyan, amit vihar előtti csendnek hívunk. Látszólag minden nyugodt, de érezhető a feszültség, amikor minden pattanásig feszül (jó szó!). Érezzük, hogy valami készül, amit nem is tudunk pontosan meghatározni, pontosan visszaadni. Mint egy jól felajzott íj, amit pontosan addig a pontig kell húzni, amikor ideálisan feszül. És akkor elengedni... És akkor messzire röppen a nyílvessző.

Vizsgadrukk. Most ne jó...! Most ne szólj hozzám, ne kérdezz, ne érints, ne gyere közel! Nem akarom elveszíteni a tudást. Úgyis úgy érzem, hogy nem tudok semmit, de tényleg semmit. Mindjárt én megyek be! Ez kész! Mennyire szeretnék már túl lenni ezen az egészen! Még egy kávé? Már csak az tart össze. Nem, már az sem. Egy cigi jó lenne. De ha elmegyek az ajtó elől, elvesztem a pozíciómat. Tompa vagyok. Hol a tollam? Most meg ki hív? Hát nem tudja? Vizsgázom. Vizsgázoooooom!

„Jaj, majdnem szétfeszít a szerelem. Jaj, majdnem összenyom a félelem." A poéta a szerelem kettős nyomásában érzi úgy, hogy majd szétveti az érzés, a jó, a pozitív, és egyben össze is nyomja a félelem. A szerelem iszonyú feszültségek hordozója. Felszabadít és korlátoz. Felemel és letaszít. Kivisz a napfényre és bezár a sötét verembe. „A szerelembe – mondják – belehal, aki él. De úgy kell a boldogság, mint egy falat kenyér." (József Attila: Jaj, majdnem..., Amit szívedbe rejtesz) Amúgy meg bizsergető, jó érzés.

Sík Sándor verse gyönyörűen adja vissza a feltámadás előtti pillanatot, amikor az angyal már készül bejelenteni a feltámadást, de még nem teheti.

Valahol
A kristálytenger fölött,
A Szék előtt
Feszült inakkal áll az Angyal.
Szemei mint a villám, ruhája mint a hó,
Áll, vár és alig-alig győzi kivárni
A Harmadnap hajnallatát,
(Nem is harmadik igazán, -
Isten türelme is feszült a pattanásig:
Csak egy éj, egy nap, egy hajnali perc)
És lendül a szárny,
És lebben a kő,
És elhangzik a mindenségben:
"Békesség nektek, én vagyok!"

(Sík Sándor: A keresztút XIV. Stáció)

Feszület – feszít Isten szeretete.

A feszületben is van feszültség. Nem csak annak a lezártnak gondolt ügynek, amit Jézus jelenléte jelentett a földön, hanem ami utána maradt. A tanítványok lelkiismeret-furdalása, hogy elhagyták, magára hagyták a Mestert, az egyházi vezetőké: vajon tényleg jól csináltuk-e? A katonáké: még utána is mennyi mindent kell intézniük. És itt gondolhatunk a kikötött, felszegezett test feszülésére, ami a halált is okozza. A fuldokló szabálytalan légzésre, a vérkeringés összeomlására, a tehetetlenség és a fájdalom kiütközésére. A halálra.

Majd a várakozás feszültsége. A hit feszültsége. Bekövetkezett, amit vártunk, bevégződött amire számítottunk. Még az is lehet, hogy más történt, mint amire mi gondoltunk. A nagy események előtt mindig így történik. Hitünkben sokszor jelen van a feszültség. Lehet, hogy ez kell az élethez? Ami stabilan tart, mint egy boltív nyomása? Ahol elhangozhat a szózat:

„Békesség nektek, én vagyok!”