Czinke Sándorné Tarsoly Eszter – A felüdülés ereje

Amikor a felüdülésre gondolunk, önkéntelenül is valami jóleső hűvös és megnyugtató csend jut eszünkbe. A leggyakrabban elképzelt kép egy árnyékos erdei tisztás, ahol a legnagyobb zaj, amit hallhatunk: a patak friss csobogása és a madarak csiripelése. Felüdülés lehet számunkra egy napsütötte tengerpart is, ahol a napfény és a tenger moraja üdít, s a poharunkban elolvadó jég. Mindegy, hogy hol, erdőben vagy tengerparton, csak messze a város fojtogató szmogfelhőjétől, dübörgő zajától, csak messze a munkahelyi határidőnapló szorításától, a szünet nélkül csengő telefonoktól, a gondterhelt reggelektől!...

A felüdülés, szinte kivétel nélkül a helyváltoztatás, helyszínváltoztatás igényét hordozza magában. Keresünk egy helyet, ahol minden más, ahol könnyebb, ahol jobb, ahol azt tehetjük, amit csak akarunk, ahol szinte minden értünk van. Ám lehetünk a legmagasabb hegy tetején, vagy száz kilométerekre, egy lakatlan szigeten a minket terhelő dolgoktól, ha a bőröndjeinken kívül a megoldatlan kérdéseinket, gondjainkat is magunkkal cipeljük, - mit sem ér az üdülés. Ugyanolyan fáradtan és gondterhelten térünk haza, mint ahogyan elindultunk. Felüdülésre ugyanis nemcsak a fáradt testnek, hanem a léleknek, a szellemnek is szüksége van. Azért pedig fölösleges hosszú utakra vállalkozni, hogy még az időeltolódás gondja is a miénk legyen. Az igazi felüdülés elérhető a szobánk legkedvesebb zugában is, a fotelben ülve, vagy a kertben, ahol a gyümölcsfák nyújtanak árnyékot. A valódi felüdülésért nem kell ezreket adni, biztosítást kötni, csak meg kell tanulni felüdülni.

A pásztor a nyáját a tűző nap elől füves legelőkre, csendes vizek mellé tereli. Ha a nyáj minden lépését a pásztorra bízza, akkor elérkezik számára a felüdülés ideje. Nem szenved hiányt semmiben, mert eleget kap. Nem mindent, mert akkor tele lenne fölösleges dolgokkal az élete, hanem eleget. Számunkra is adott a felüdülés és a felüdülésre fordítható idő, amely nem annyira az éves szabadság idejétől, eltöltésének helyszínétől, hanem egyedül tőlünk és a mindennapokban megélhető szabadságunktól függ.

Attól a szabadságtól, mely talán csak néhány perc, egy félóra, de ezalatt a lelkünk, a bensőnk füves legelőn, csendes vizek mellett pihen...