Dr. Enghy Sándor – Kihívások (1)

A boldoságot nem lehet ajándékba kapni. Egyetlen titka: adni, mindig csak adni. – mondja Goethe. Van ennél nagyobb kihívás? Nem hiszem! De milyen jogon mondhat ilyet valaki? Csak egy esetben, ha kipróbálta és megtapasztalta. Ez az, amit nem lehet ellenőrizni. Nyilván vannak szakemberek, akik esetleg Goethe életét tanulmányozva tudnának felvilágosítást adni e kérdésben. Legalábbis abból a szempontból, látszott e rajta ebből valami. Én nem vagyok szakértő irodalomtörténész, de azt látom, hogy mi csak olyan boldogságról álmodunk, amelyet kapni lehet. Tudjuk mi, hogy a boldogsághoz szeretet kell. Ez természetes! Az viszont nem, hogy mi másoktól sokkal több szeretetet várunk, mint magunktól. A mi boldogságunk titka nem abban van, hogy bennünket szeretnek, hanem abban, hogy mi hogyan szeretünk másokat. E tekintetben - óriási kihívással nézünk szembe minden pillanatban. Hiszen olyan emberek között élünk, akik boldogságra vágynak - velünk együtt. Ez nem kérdés!

Az viszont igen, hogy miért van távol ettől a világtól a boldogság. Persze, hogy vannak válaszaink: mert ilyen ez a világ, amelyben mindenki önző és csak a maga érdekeit tartja szem előtt; mindenki csak kapni akar és maximum arra képes, hogy megkeserítse mások boldogságát. Valóban ilyen ez a világ! De mi is ennek a világnak a részei vagyunk. Ha azt akarjuk, hogy növekedjen, nagyobb teret hódítson a boldogság, próbáljuk ki Goethe igazságát. Próbáljuk előbb mi adni másoknak azt, amire mi magunk is vágyunk. Veszteni valónk nincs, hiszen hiába vártunk arra, amitől függ a mi boldogságunk. Ha ilyen helyzetben adunk, elfogadtuk a kihívást. Mint a párbajra, az elégtétel kedvéért. Csak ebben a kihívásban nem a másik halála a cél, hanem a boldogság, vagyis a megmaradás. Ez a párbaj életet jelent, mert, akit sérelem ért, az nem megtorolja azt, visszaadva, amit kapott, hanem szeretettel viszonozva bocsátja meg azt, amit egyébként csak megbosszulni lehetne.

Kihívás ez életre-halálra. Provokációknak vagyunk kitéve minden pillanatban, életünk minden területén: a munkában, a családban, az utcán. A kihívásnak azonban létezett a germán jogban egy különleges formája, a „per-behívás", amikor a rendes bíróságtól a király, hatalmánál fogva, maga vette kézbe az ügyet. Így is lehet ügyeket elrendezni: kezünkbe vesszük a problémákat, hogy a másiknak azt adjuk, amire mi is vágyunk: szeretetet. Az ellenkezőjét már biztos, hogy kipróbáltuk. Talán diadalittasan kerültünk ki a helyzetből, mert jól megkapta a másik. Goethe szerint viszont vesztettünk, nem kevesebbet, mint a boldogságot. Nem kaptunk, adtunk, de nem vizsgáltuk meg, hogy mit. Aki azt adja, amire maga vágyik, az boldogságot ad és máris elérte, hogy teret hódított a boldogság a boldogtalansággal szemben. Ennek az ára: adni. De sohasem mindegy, hogy mit. Goethe csak tanácsot adhat. Rajtunk múlik, hogy ebből - a magunk és a mások életében - mi valósul meg...