Rácz Róbert – A pazarlás metafizikája

A fogyasztói társadalom egyik mellékterméke, rögtön tegyük is hozzá, hogy káros mellékterméke, a pazarlás. Tudom, hogy gyakorta áldozatai vagyunk ennek a mesterkélt rendszernek, hiszen amikor egy-egy javításra szoruló masina alkatrésze vagy beszerezhetetlen, vagy horribilis áron hozzáférhető, akkor mi mást is tehet az ember, kénytelen újat vásárolni, és a régit kidobja. Szintén ördögi körbe juttat a mindig változó, újabb és újabb technológiával rendelkező kütyük megjelenése. A régi, mert a féléves mobilod, operációs rendszered, táblagéped már annak számít, nem csak a divat miatt, hanem használhatatlan volta miatt is halálra ítéltetett, és szemétre vettetik.

Széles skálán mozog a modern világ pazarlása. Pocsékol energiát, időt, élelmiszereket, pénzt, vágyakat. De a fizikain, az anyagin túl más is áldozatává lesz ennek a léha, könnyelmű létformának.

A pazarlás ugyanis a nemtörődömséget erősíti társadalmunkban, ami egyszerre jelenik meg fizikai, szellemi, lelki, morális síkon. Ezért is beszélhetünk a pazarlás metafizikájáról. Vagyis nemcsak a szeméthegyek fognak még jobban nőni a nagyvárosok perifériáján, hanem szeméthegyek képződnek az emberben és a társadalomban is. Az eddig értékként kezelt érzések, kapcsolatrendszer, hagyomány, struktúrák hitvánnyá lesznek. Nem lesz igazzá a barátság, nem lesz lángolóvá a szerelem, nem lesz hűségessé a házasság. Sőt! Házasság sem lesz. Pazaroljuk emberi kapcsolatainkat, hisz már egymásra sincs időnk, elherdáljuk erényeinket, mert az erénytelenség kifizetődőbb. A XX. Század egyik legjelentősebb gondolkodója, a Zöldmozgalom aktivistája Konrad Lorenz ezt a nemtörődömséget elpuhultságnak nevezte, ami a mélyebb érzelmeket és érzéseket öli ki világunkból.

Felszínesség. Ez vár a pazarló világra. Itt nincs helye a kicsinek. Ami aprónak bizonyul, az felesleges is. Egy áldatlan nagyvonalúság lesz úrrá rajtunk, ahol a legkisebbre csak legyintenek, lesajnálják, átlépnek rajta. Ezért csepeghet a csap, ezért kidobható a maradék, ezért éghet a villany a másik szobában. Már az írásban is pazarlunk. A világhálón, az sms-ben már nem kell ékezet, nem kell helyesen alkalmazott ragozás. Mindez elhagyható.

Szörnyű vízióim vannak arról a világról, amelyben lehagyhatóak a betűk, amelyben elhagyhatóak a legkisebbek. Az igazságból ugyanis gazság lesz, az öltő ölő, a váltságból válság. És jaj, bizony megeshet, hogy egyszer én is kicsinek, aprónak, jellegtelennek bizonyulok.

A pazarlás ellen egyet lehet tenni. Odafigyelni, megbecsülni. A legkisebbet is, mert egy jottányi sem veszhet el. Én sem veszhetek el!