Ifj. Csomós József – Jövőképeink
Jövő ott van, ahol a múlt értékeit a jelenben munkálják meg, fa ott nő, ahol a gyökerek biztosan állnak, ezer szállal kapaszkodva a földbe, mely életet s teret adott a létezéshez.
Jövőt látni ott, ahol a múltba nem néznek nehéz, szinte lehetetlen vállalkozás. Jövőt látni ott, ahol a jelen semmi jót nem ígér, már-már ember feletti akaratot és erőt követel. Jövőt látni, nehezítő körülmények, jelenkori rémképek, a múlt kísértő árnyainak vissza-visszaköszönő mosolya nélkül is ember feletti vállalkozás. Jövőt látni így és itt nem lehet. Nem a látásunkkal van baj, nem is a képpel, melyet látni akarunk, hanem sokkal inkább ez az „akarunk" terhel minket halálra. Valóban akarunk?! Akarunk előre nézni, jövőt látni? Kétlem. Magyarságom és keresztyénségem ma már csak földre szegezett tekintet. Nem emelem fel a fejem, lefelé nézek, hiszen ott van, a sárban, a koszban, oda tiporták e világi erők, akik azt hiszik birtokolják a mát és meghatározzák a jövőt. A házasságom szentsége, a családi békém, munkám és gondolataim becsülete, talán még mélyebben, hiszen ma más a világ, ma már nem akarok jövőt, ma csak a mát. Carpe Diem! Ragadd meg, tépd le napot, így lehetsz modern és jövőt építő ember... ezt sugározzák feléd és felém azok, akik rombolják és pusztítják a mát. A földet nézem, és rádöbbenek: ott van a múlt. Az enyém és a tiéd, apáink és az ő szüleik sírja ebből a földből nő ki, melyet az ő apáik keze művelt, s azoknak atyjai vérükkel öntözték azért, mert ők csakugyan hitték: Nem csak a ma létezik, hanem létezik a holnap. Hitték lesz magyar és lesz ember, aki tovább viszi, ha nem vérrel, majd verítékkel mindazt, amit akkor nekik jelentet a jövő. S mi ezt felejtjük. Ami atyáinknak a jelen, az minekünk múlt csupán, s ami nekik volt a jövő, az a mi jelenünk. Most értem csak igazán, a jövőkép nem az, amit hitszegő, hazug szólamokkal sugároznak felénk egy-egy kampány zavaros forgatagában. A jövő az, amit én álmodok, amit te építesz, munkával, hittel cselekedve a mában. Mert jövő ott van, ahol a múlt értékeit a jelenben munkálják meg, fa ott nő, ahol a gyökerek biztosan állnak, ezer szállal kapaszkodva a földbe, mely életet s teret adott a létezéshez. S lassan megszokva a gondolatot végre felemelem a fejem, s a földre szegezett tekintetem az emberek felé fordítom.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





