Thoma László – Irigység

„Az ember sok mindent hajlandó csinálni, hogy szeressék, de bármit hajlandó megtenni, hogy irigyeljék." (Mark Twain)

Sokszor elnézem a munkatársaimat. Előre elnézést kérek a gyengébbik nem képviselőitől, de a legtipikusabb példák a korosodó hölgyek! Semmi baj azzal véleményem szerint, ha egy hölgy korosodik, de ijesztő látni azt, mit hoz ki ez a folyamat belőlük. Persze, nem mintha az urakból nem váltana ki érdekes reakciókat...! Tehát a hölgyek elég sok mindent megtesznek annak érdekében, hogy ne lehessen sejteni valódi korukat. A legnagyobb örömöt – meglátásom szerint – tényleg az okozza sokuknak, ha irigyek rájuk. Ha sárgulnak az irigységtől amiatt, hogy az illető kollegina tényleg jól néz ki, legalább is jól adja elő magát.

Gondolhatják sokan, hogy milyen rosszindulatú szavak ezek, pedig kívülről egészen így festenek a dolgok... Lehet, hogy az idézethez hozzá kellene tenni: „...nem mindig szándékosan!" Persze ez nem ment fel az alól a tény alól, hogy fontos az embernek, mit is gondolnak róla mások. Ez mélyen beleitta magát a gondolkodásunkba, de főleg a megnyilvánulásainkba. Ki tudja, hány szűrőn megy keresztül minden szavunk, mire kimondjuk; ki tudja, hányszor korrigálunk – főleg ha olyan közegben vagyunk, ahol erős az elvárás. Szerepelvárásnak is szokták nevezni ezt a minket érő hatást, amely erőteljes kontrollra kényszerít bennünket. Azonban, ha ez a hatás hosszú ideig és tartós erővel áll fenn, akkor szerepkonfliktus lép fel bennünk, ami hosszú távon semmiképp sem jó! Az illető ilyenkor vagy kiugrik a szorongást okozó helyzetből, vagy változtatni próbál az elvárásokon. Ez utóbbi történhet a környezet irigykedését kiváltandó is. Ha kiemelkedem a környezetemből, rám nem lesznek érvényesek oly erőteljesen a mindenkit érintő szerepelvárások.

Persze alapidézetünk mechanizmusai sokaknál egész egyszerűen, mintegy ösztönösen működnek. Jobb följebb lenni, mint a másik, és ha sokan vannak fölöttem, egyszerűbb, ha a környezetemből nyomok le valakit, váltok ki belőle irigységet, így máris feljebb kerültem.

Az irigység kiváltása azonban kicsit komolyabb egy ártatlannak látszó igénynél. Az az ember, aki szereti, ha irigylik, nem gondol bele, mit is tesz...

Valószínűleg olyan dolog miatt fogja x és y irigyelni, ami neki egyébként nincs, vagy amiben valójában jobb a másik. És ez nem biztos, hogy segít a másiknak abban, hogy valaha is jobb legyen az adott dologban. Ha lenyomok mást, azzal megsebzem. Ártatlan dolognak tűnik mindez, amíg a saját oldalamról nézem, de mihelyst belehelyezkedek, vagy ténylegesen bele is sodródok a másik helyzetébe... úgy már mindjárt más!

A Bibliában olvassuk az aranyszabályt: „Amiképpen szeretnétek, hogy az emberek cselekedjenek veletek, ti is akképpen cselekedjetek velük."

Szeretet és irigység... amiért mindenre hajlandóak vagyunk. Ne felejtkezzünk el azonban a másikról, sem arról, hogy amit mi teszünk másokkal, annál sokkal jobbat – nekünk nincs semmiféle alapunk elvárni...!