Pásztor Gyula – Csodatermő ágak
Aki nyitott szemmel jár a világban, az rácsodálkozik a növények életének a csodálatos rendjére, hogyan lesz a jelentéktelen rügyből gyönyörű, illatos virág, zöld hajtás, majd testet-lelked tápláló gyümölcs...
Múlóban van a tavasz, lassan az idén is nyárba fordul az idő. A virágzás után megjelentek, érlelődnek a termések a különböző gyümölcsfákon. Aki nyitott szemmel jár ezen a téren a világban, az újra rácsodálkozik a növények életének erre a csodálatos rendjére, hogyan lesz a jelentéktelen rügyből gyönyörű, illatos virág, zöld hajtás, majd testet-lelked tápláló gyümölcs. Inkább csak várni, ösztönözni tudjuk ezt, de magunktól megteremteni nem. Nézve ezt a csodát, újra észrevehetünk, rögzíthetünk egy egyszerű, de fontos igazságot. Aki megfigyeli, az látja, talán régóta tudja is, hogy hol, miből sarjad virág és gyümölcs. Szinte kivétel nélkül a legutóbbi hajtásokon. Nem a sokéves öreg törzsön, noha annak is fontos szerepe van, hanem azokon az új vesszőkön, melyeket éppen ezért hozott és érlelt a növény.
Tanítgatnak ezek a növények. Tanítanak komolyan venni az élet rendjét. Hiszen az emberi életre is igaz, hogy valódi eredmény, ha úgy tetszik testet-lelket gyönyörködtető gyümölcs nem a megszokásokból, régi beidegződésekből fakad. Ilyen ott érlelődik, ahol közvetlenül előtte valamilyen új döntés, elhatározás született, ami erőt, kitartást, új lendületet ad. Éppen ez segít nem megszokásból, zsigerből, ösztönből cselekedni. Hiszen ez utóbbiakból alapvetően önző, törtető megnyilvánulások, féltékeny, irigy indulatok és szavak, közhely igazságok, vagy éppen elcsüggesztő, lemondó gondolatok származnak. Ezekkel járni a világban lehet hatásos, akár eredményes is, de végképpen nem küldetés. Ezek nem teremnek senki másnak testet-lelket felüdítő szavakat vagy tetteket. Ilyen felvértezettséggel kár emberek közé menni. Másra van tehát szükség. Éppen ezekkel szemben friss, nemes, aktuális döntésekre és tettekre.
Ennek érdekében érdemes újra végiggondolni, mire kaptuk az életünket, mi célból rendelkezünk azzal, amit magunkénak mondhatunk, mi végre kaptunk új napot, benne, s vele újabb lehetőségeket. Ezek a kérdések, ez a belső elcsendesedés segíthet összehangolódni azzal, akitől az életünket, a napunkat, a lehetőségeinket, s ezekkel együtt a küldetésünket kaptuk ebben a világban. Hiszen ezt Ő mind valamilyen célból adta. Ez az őszinte csend és odafigyelés szülhet megújult küldetést, új elhatározásokat, adhat erőt, örömet, kitartást tenni azt, ami olyan, mint a friss gyümölcs, mely ma valakit táplál, felüdít. S ha ez olyan szolgálat, mint az új ágé, mely csak kiérlelte a rügyet, tartja és táplálja a termést, s amivel rendelkezhetne, az csak átfut rajta, akkor átéljük, hogy ez mégsem kihasználtságot, visszaminősítést, hanem igazi küldetést jelent, amire érdemes elindulni. Aligha kívánna bárki is olyan sorsra jutni, mint az az ág, amely magát hizlalja végtelenségig azzal, ami a gyökérből, törzsből eljut hozzá. Ha szabadon átjut rajta az, amire az utána következőnek szüksége van, akkor lesz ág az ág, és ember az ember. A ráadás pedig az lesz, hogy amíg növekszik és érik a termés, addig egészségesen erősödik maga az apró ág is. Ilyen gyümölcsérlelő napot és erősödő életet kívánok minden kedves rádióhallgatónak.
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





