Dr. Enghy Sándor – Érzelem-értelem (2)

Már előre érzem, hogy nem tudok nagy dolgokat mondani. De amit tudok, elmondom a gyereknevelésről. Valahol ott kezdem, hogy nagy dilemmában van a mai társadalom, hogy szabad-e verni a gyereket. Azt hiszem, ott tartunk, hogy komoly jogi problémája is lehet a szülőnek abból, ha megveri a gyerekét. Csak kérdezni tudok: mi lehet ennek oka? Sejtésem nekem is van 6 gyerek után a témában. Na ettől még nem lenne jogom a gyerek veréséhez, azt tudom. Azt pedig még inkább, hogy soha nem azért kapott tőlem egyik, vagy másik, mert nem éreztem irántuk szeretetet. Sőt mindig arra gondoltam, hogy ők az enyéim, akiket Valaki rám bízott. Ezért nem tehetem velük azt amit én akarok. Ez volt mindig a gondom. Túlságosan szerettem őket ahhoz, hogy hagyjam őket nőni mint a gazt. Vagy a szőlő gazdája azért megy ki metszeni, mert utálja az egészet? Hegyaljai gazdákon láttam, hogy akkor kezd el meghalni, amikor nem tud kimenni a szőlőjébe. Láttam már olyat is, akit a család olyankor is kivitt a hegybe, amikor már csak az autóból tudta nézni a termőre forduló vesszőket. Az ilyen gazdának élete volt a szőlő, ezért metszett olyan nagy gonddal. Mert tudta mi minden múlik azon. És mindent a gyümölcsért tett. Sőt, ma már az igazi gazdák a gyümölcsből is leszednek, mert azt akarják, hogy tőkének legyen ereje beérlelni a kevés megmaradó termést.

Mindig éreztem a nevelésben gyermekeim iránt annyi szeretetet, hogy nekem jobban fájt, amikor fegyelmeztem őket. Az érzelmeim diktálására legszívesebben mindent megengedtem volna nekik, hiszen szerettem őket, a szeretet pedig – adni akar. Értelmemmel viszont kénytelen voltam keményen utat mutatni a jóra. Az értelmem diktálta a keménységet, amikor szeretetet éreztem ugyan, de tudtam, hogy van, Aki azt bünteti, kit szeret. Másként Ő nem is tehet, ha azt akarja, hogy ember legyen belőlem. A vad hajtásokat levágó gazdát láttam magam előtt, Aki sebet azért ejt a fán, hogy ami megmarad, az még édesebb legyen.

Hogy társadalmunk mitől fél, amikor megspórolja a verést? Nem tudom. De hogy felnövekvő ifjúságunk mai nevelése tragikus, az látszik. Persze, hogy van kivétel az iskolában. De van hiába ordítozó, osztályból sírva kirohanó nevelő is. Tudom, vannak jó és rossz pedagógusok. Pont úgy, ahogy jó és rossz elvek és törvények.

Ami a nevelés alapelve, az csak elv, mely majd a gyakorlaton keresztül oldja meg a problémát. Ha jó az elv, a gyakorlat attól még lehet rossz. De ha már maga az elv is rossz, abból nem fakadhat jó gyakorlat.

A szeretetnél nincs jobb elv, ez nem kérdés. Talán ez a mai probléma gyökere, hogy aki csak pénzért nevel, az nem is szeretheti igazán a gyereket?

De otthon más a helyzet. A gyermek előtti közvetlen minta a szülő. Ezt tudjuk és hangoztatjuk. Azt azonban kevésbé, hogy a felnőttek előtt is van minta arra a szeretetre nézve, mely Életet jelent, önmagát adja, csakhogy másokat megmentsen. Az az értelem nyugodtan diktálhat, amely ebből a tudásból táplálkozik. Ebből csak olyan verés származik, amely megment a haláltól.

Ez a problémája annak a nevelésnek, amelyik nem ver ugyan, de a haláltól sem ment meg és ezért igazán az Élet útjára sem segít.