Ifj. Gere Gábor – Mások megbecsülése

Ifj. Gere Gábor – Mások megbecsülése

A bajban a legnagyobb ellenség is baráttá válik. Sorra jönnek a természeti katasztrófák, s azt látjuk, hogy azok az országok, emberek, akik korábban ellenségek voltak, most a másik segítségére sietnek...

Facebook megosztás IWIW megosztás Twitter megosztás A+ A- Nyomtatás Nyomtatás

A megbecsülés forrása a közös sors kell, legyen. Az ember élete itt e földön nem egy örökkévalóság, kinek mennyi adatik: sem a gazdag, sem a szegény nem kerülheti el a sorsát. Földi életünk véges, és nem végtelen.

Ennek ellenére az emberiség évezredek során soha nem élt egymással békében. Háborúkhoz, terrortámadásokhoz, gyilkosságokhoz vezetett az önzés, testvér testvér ellen támad, fiú apa ellen. Mindez a mások nem becsülésére vezethető vissza.

A bibliai József történetében, a testvérek úgy megharagudtak rá, hogy egy jó szót sem tudtak hozzá szólni. Az apa Jákób jobban becsülte az egyik fiát, mint a többit, s ennek hatalmas következményei lettek. Szenvedések, szomorúság, gyilkossági kísérlet, s ha minden nem úgy történik, ahogy történt, akkor ma, a világ egyik legtragikusabb történetét olvashatnánk, ez lenne az igazi jó példa arra, hogy milyen az, amikor emberek, jelen esetben testvérek nem becsülik egymást.

Évek hosszú sorára volt szükség ahhoz, hogy abban a családban ez egymáshoz való szeretettel fordulás helyre álljon. Sőt traumák sorozatát élték át, de végül minden jóra fordult. S az egymáshoz való megbecsülés helyre állt, mindenkinek volt jó szava a másikhoz.

De mi lesz ebben a világban? Vajon a ma élő emberiség egyszer végre célhoz ér, s meg tudja becsülni embertársát, s igazi testvérként él egy más mellett? Vajon lesz – e olyan kor, amikor minden ember jó szóval fordul a másikhoz? Ha teljesen emberien gondolkodunk, s egy kicsit figyelünk mai háborgó világunkra akkor nagyon hamar eljutunk oda, hogy egy ilyen társadalom, nem más, mint utópia.

De talán mégsem, a bajban a legnagyobb ellenség is baráttá válik. Sorra jönnek a természeti katasztrófák, s azt látjuk, hogy azok az országok, emberek, akik korábban ellenségek voltak, most a másik segítségére sietnek. Vajon nem valaki figyelmeztetni akar bennünket, hogy kezdjük embertársainkat, egymást megbecsülni, s egymás felé megfelelő tisztelettel lenni.

József története végén minden jóra fordul, végül a család újra eggyé vált s szeretetben élték életüket. Reménykedjünk, hogy ez a világ is ebből a befásult, begubózott szeretetlenségből, egyszer kiszabadul, s mint a szeretet és megbecsülés világa él majd tovább.

Európa Rádió Online Adása

Az Európa Rádió fogható a zempléni és az ungi egyházmegye területén, az FM 90.4 MHz frekvencián.
Új ablakba nyitás

Reformata.sk

A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata

A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...

Krisztushoz csalogatni a gyermekeket

„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...

„Minden ima meghallgatott ima”

Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...

Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek

Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...

Nincs egyetlen, tökéletes módszer

„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...