Fehér Norbert – Jóságunk viszonylagossága (2)
Saját jóságunkat könnyen felnagyítjuk, ha azt – felszínes módon – a másokéhoz hasonlítjuk. Azonban a jóság könnyűsége, vagy súlyos volta, csak a lelkiismeret mérlegén mutatkozik meg igazán.
Saját jóságunkat könnyen felnagyítjuk, ha azt – felszínes módon – a másokéhoz hasonlítjuk. Azonban a jóság könnyűsége, vagy súlyos volta, csak a lelkiismeret mérlegén mutatkozik meg igazán. Ugyanis a lelkiismeret nem más, mint az ember- és természetfölötti erők – bennünk működő valósága. Hiszen lehet a jóság jussán jogot követelni, de a csend mindennek megmutatja az igazi színét. A lelkiismeret csendje. Lehet a másikat a magunk szerény, vagy fennhéjázó jóságával megalázni, de az egyedüllét – kérdőre von: valóban jó vagy-e? Miből fakad jóságod? Érdekből, vagy valóságosan vagy nyájas?
Szókratész azt mondta, hogy otthon mindig elbeszélget egy jóbaráttal, noha – valójában egyedül élt. Ez a jóbarát a lelkiismerete volt. A lelkiismeret valóban jóbarát, mert egy szívdobbanásnyi idő alatt, jó útra vezethet. Azonban ez a jóbarát, egy idő után dühödt ellenséggé is válhat. Ellenben, amikor saját lelkiismeretünket ellenségnek érezzük, – az biztos jele annak, hogy valamit nagyon nem jól teszünk.
Van, akinek rémálmai vannak. Olyan ez, mintha rákiabálna a lelkiismerete: Ember, ez így nem lesz jó! Aztán hamar eljutunk odáig, hogy inkább nem is emlékszünk az álmainkra. Vagy más módszerrel próbáljuk elnyomni a felelősségre vonó jóbarátot. Különböző szerekhez nyúlva: alkohol, drog, élvezet- és pénzhajszolás, rögeszmék.
A vágyak zakatolása is hamar elnyomja e jóbarát hangját. Ilyenkor újra ránk kiált, és megbetegszünk, emészt a rák, a fekély, a sérv, a stroke, vagy egyszerűen csak kitartóan fáj a fejünk és nem szűnik a fájdalmunk. E dolgok rosszabb esetben felemésztenek, esetleg, – jobb esetben – felismerjük, hogy mire figyelmeztet a lelkiismeretünk.
Fontos tehát, hogy jóságunk a lelkiismeret tükrében is megmérettessen, mert ebbe a tükörbe nézve mindig igazabb kép tárul elénk, mint ha a másik emberrel méricskélnénk jóságunkat. Ugyanis, a lelkiismeret sokkal időszerűbb és életszerűbb képet ad, mint a norma. Nézzünk bele gyakran e tükörbe, nem kell hozzá sok minden, – csak csend. Bár egyre szűkül a csend köre, mégis megtalálható. Az erdő mélye, a Bükk egy magányos barlangja, egy TV-mentes este.
A csöndben pedig egy barát vár ránk, egy jóbarát akar elbeszélgetni velünk – rólunk. Téged is hív a lelkiismeret csendje...
Európa Rádió Online Adása
Reformata.sk
A Világosság református egyházi műsor 2026. augusztus 9-ei ajánlata
A Pátria Rádióban vasárnap 7:05-kor kezdődő műsor témái: a fügefa elszáradása, Túlélő tábor Ipolyságon, kételkedésből sikertörténet, János élete, szeretettel nevelni, tábori élmények. ...
Krisztushoz csalogatni a gyermekeket
„A szülők azért küldik ide a gyermekeiket, mert itt csak jót tanulhatnak. Ez egyfajta 'piros pontos' értékelés a részükről. Csodálatos elismerés, ha úgy látják, hogy ... ...
„Minden ima meghallgatott ima”
Bár egy zarándoklatot a legkönnyebb a megérkezés pillanatával lezárni, földi életünk valójában egy folyamatos úton lét, hiszen „nincs itt maradandó városunk”. De mi történik akkor ... ...
Túlélő tábor Ipolyságon: Életre szóló lelki alapokat kapnak a gyermekek
Ipolyságon alig tehető száz főre a reformátusok száma, a helyi egyházközség mindössze ötven adófizetőt jegyez, így a gyülekezeti gyermekek száma is csekély. Isten gondviselésének és ... ...
Nincs egyetlen, tökéletes módszer
„A közösség nem egy lehetőség, hanem az Úrral való kapcsolat következménye” – hangsúlyozta Mikló Boldizsár az ÉlesztŐ pénteki napján. A főelőadó az imádság gyakorlati oldaláról szólva ... ...





