Vörös Éva – Ez a mi nyelvünk csak bajnak van...

Árpika mobiltelefont kapott. Tudom, manapság annak már nincsen hírértéke, hogy egy hatodik életévét éppenhogy betöltött fiúcskának maroktelefonja lesz. Árpikáéknál ez mégiscsak nagy esemény volt, mert a szülők kitartóan ellenálltak gyermekük kütyü- vágyának egészen addig, míg egy nap Árpikának a zeneiskolában nyoma veszett.

De, hogy a történetet még előbbről kezdjem: Árpikát a szülei fáradtságot nem kímélve hordták be egy Kolozsvár környéki kis faluból hetente kétszer hegedűórára és szolfézsra. A két óra között volt vagy harminc perc eltérés, s ráaadásul Árpikának az egyik teremből a másikba az udvaron át kellett eljutnia. S ki tudja miért, Árpikának ezt a távolságot nem akaródzott egyedül megtenni. Rettegett attól, hogy az anyja a hegedűórája alatt elszalad vásárolni, s nem ér vissza, mikorra vége lesz a zenélésnek, s akkor bizony neki egyedül kell nekivágnia a félelmetesen nagy útnak.

Félreértés ne essék, nem Árpika tájékozódási képességével van gond. A gyerek szuper intelligens, iskolába is már úgy ment, hogy olvasni, és számolni tudott. A bajok gyökerét abban kell keresni, hogy Árpika felhőtlen kisgyermekkorát egy színmagyar faluban töltötte, most pedig itt Kolozsváron zenét egy román iskolában tanul. Arról senkinek sem beszél, hogy mi történt vele az udvaron, amikor egy kis időre magára maradt, csak hát legutóbb, mikor is az anyja késlekedni merészelt a zeneóra végeztével, Árpikát sehol nem találta. Az okítás befejeztével ugyanis tisztességgel elköszönt tanárjától, és egy másik terembe húzódott meg, így akarván elkerülni az udvari átkelést.

A rémült édesanya gyermeke eltűnése miatt mindenkit riasztott az édesapától az igazgatóig, míg végül sorra járva a tantermeket a takarítónők segítségével az egyikben rá nem akadt csemetéjére. Mondanom sem kell, hogy az édesapa már a frissen vásárolt mobil telefonnal a kezében érkezett a helyszínre. Azóta Árpika rettentően boldog, mert hát azért mobiltelefon tulajdonosnak lenni egy ilyen méteren aluli csöppségnek, nem akármilyen dolog! Árpika, persze a kütyü kezelését percek alatt megtanulta, a továbbiakban pedig már ő olvassa el anyjának az esemeseit.

Szóval Árpikának van már telefonja, úgy hogy ezúttal az anyja a zeneóra alatti vásárláskor messzebbre merészkedett a szokottnál. Az asszony kezében a tele kosár, a kassza előtt áll a sor, a percmutató vészesen közeledik a kritikus időhöz. Árpika kezében egyszer csak csörög a telefon, s megszólal a jól ismert hang.

- Hol vagy kisfiam?

- Itt állok az udvaron – mondja halkan a gyerek -, és az arcomat a falnak szorítom.

- Na de miért? - Kérdezi rémülten a jó anya.

- Hát, hogy ne lássak senkit, mert akkor nagyon félek!

- De hát miért nem mész szolfézs órára?

- Túl sok itt az udvaron a gyerek, és én senkit se értek - szepegi a gyermek, a további elcsukló szófoszlányokat már az anyja se érti.

Mit is tehet ilyenkor a jó szülő? Hagyja a kosarat, és a sort, és rohan, hogy bátorságot öntsön gyermekébe! Szaladt az anya is, azután egyszer csak lassítani kezdett, mert elbizonytalanodott. Ő eddig nem titkolt büszkeséggel csepegtette gyermeke lelkébe magyarsága másságát, de arra nem gondolt, hogy már ilyen korán kóstolót kap csemetéje a kisebbségi sors keserű poharából. A nemzetközi hírek szerint Kolozsváron példaértékű a multikulturalitás. De fél füllel az is eljutott hozzá, hogy az egyik egyházban az édesanyák arról tanácskoztak, mit lehetne tenni, hogy gyermekeik, a másságuk miatt ne legyenek folyvást az iskolai erőszak áldozatai. Mert bizony az az igazság, – írják az újságok vagy tagadják – hogy a többségiek egyre gyakrabban verik, csúfolják a magyar gyerekeket a vegyes iskolákban. Felvetődött az is benne, hogy legközelebb talán majd neki is gázsprayt kell Árpikának iskolába menet venni? Egyáltalán meddig tudja őt megvédeni?

Vagy ő tévedett a nevelésével? A nyelvészek azt mondják, hogy a legfontosabb az anyanyelvi fejlesztés, hogy a gyermeknek kialakulhasson, és megerősödjön az artikulációs bázisa. Azután lehet a másik nyelvet kezdeni.. El is kezdték a románt az iskolában, és ő szigorúan ki is kérdezi a gyereket. Csak hát az idegen nyelv neki.. Papnő/papné létére teljesen eszköztelennek érezte magát abban, hogy megértesse gyermekével: nem Isten csapása rajta az, hogy miközben a bölcsőjét ringatták, magyarul énekeltek neki. Ez egy nagyon tehetséges, de túlságosan érzékeny fiú, aki máris többet tud a világról, mint kellene.

Árpika ugyanis csak a nagyanyjának árulta legújabb felismerését, amikor egy délután hozzá fordult: - te mama mondok én neked valamit, nekünk ez mi nyelvünk csak itt a mi falunkban jó. De máshol csak bajt hoz ránk!

Árpika annál intelligensebb, hogy ilyesmivel az édesanyját búsítsa, mert a lelke mélyén érzi, hogy a bajok valahogyan még a születésénél is előbb kezdődtek. Talán, ha máshová... Nem a világ minden kincséért sem cserélné el az édesapját, a testvérét, meg "Isten ments"az édesanyját, de még a házukat, meg a falujukat sem! Ami azonban az édesanyanyelvet illeti... ez maradjon Árpika titka. Erről már csak azok a még magyarul is értő falak tudnának beszélni ott a kolozsvári iskolaudvaron, amik előtt olykor-olykor elidőz egy rémült magyar kisfiú szolfézsra menet...